Mi történik az orosz megajachtokkal, miután lefoglalják őket?

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Jó ideje az orosz oligarchák által felhalmozott elképesztő méretű vagyon egyik szimbólumának számítanak, az oroszok ukrajnai invázióját követő szankciók óta pedig újfent a középpontba kerültek a milliárdosok által birtokolt szuperhajók.

Hivatalosan eddig négy orosz tulajdonú megajachtot foglaltak le az európai kormányok, köztük Alekszej Mordasov 45 millió fontot (kb. 20,2 milliárd forintot) érő Lady M nevű hajóját, melyre az olaszországi Imperiában tettek lakatot a hatóságok, valamint Igor Szecsin kormánytisztviselő Amore Veróját, amit a franciaországi Marseille közelében zároltak.

Szombaton az olasz hatóságok bejelentették, hogy lefoglalták Andrej Melnicsenko üzletember 444 millió font (kb. 200 milliárd forint) értékű hajóját is, ami nem mellesleg a világ egyik legnagyobb jachtja.

A lefoglalás a feladat könnyebbik részét jelenti a kormányoknak és a hatóságoknak, a nehezebb és a költségesebb folyamat csak ez után következik.

Egy jacht ilyen módon történő lefoglalása ugyanis nem jelenti azt, hogy az rögtön állam tulajdonába kerül.

Inkább arról van szó, hogy a szuperjachtot egyszerűen "befagyasztják", a tulajdonosa nem használhatja és nem is adhatja el.

Hogy ezután mi lesz a sorsa, és hogy kinek van beleszólási joga – valamint ki kapja a jövőbeni eladásokból származó bevételt – szinte biztosan évekig tartó bírósági csatározásokat és fellebbezéseket hoz magával.

Ahogyan egy szakértő fogalmazott, feltérképezetlen vizeken járunk, hiszen a mostani helyzet eddig még soha nem fordult elő. Az Európa nagy részén hatályban lévő jogszabályok szerint ahhoz, hogy egy kormány ténylegesen tulajdonjogot szerezzen egy eszköz felett, bizonyítani kell, hogy azt bűncselekményhez használták fel, vagy illegális tevékenységből származó bevételből vásárolták. Vagyis szinte lehetetlennek tűnik, hogy egy szuperjachtot egyértelmű bizonyítékokkal kössenek össze egy oroszországi bűncselekménnyel – még akkor is, ha tényleg bűncselekmény történt.

A jachtok tehát minden szempontból egyfajta jogi szürke zónában maradnak: nem a lefoglaló állam tulajdonát képezik, de a tulajdonosok sem férhetnek hozzájuk; nem hajózhatnak el velük és nem adhatják el őket.

Az sem világos, hogy ki fogja fizetni a kikötésük és karbantartásuk költségeit, ami egyébként önmagában nem olcsó mulatság. Gyakorlatilag maguk az oligarchák lennének felelősek a költségek fedezéséért, csakhogy a jelenlegi szankciók értelmében nem engedélyezett számukra a pénzmozgás a nyugati intézetekkel. Patthelyzet.

Korábban ezzel kapcsolatban megírtuk, hogy Oroszország leggazdagabb emberei mindent megtesznek, hogy megvédjék szuperjachtjaikat. Az Ukrajna elleni invázió nyomán életbe léptetett szankciók érzékenyen érintették a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kapcsolatban álló milliárdosokat, akik elköltöztetik értékes luxushajóikat, abban bízva, hogy így nem tudják majd lefoglalni azokat.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

orosz | szankció | szuperjacht | hajó | lefoglalt | háború

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom