Két napig nem telefonozol és kapsz ezer dollárt. Benne vagy?

Nincs képernyősimogatás, nincs csetelés, nincs posztolás.

A Salt Lake City-ben működő SatelliteInternet.com a napokban hirdette meg a Digital Detox Challenge játékát, amely arra buzdítja az amerikaiakat, hogy hanyagolják a technológiát és az internet helyett inkább a természethez kapcsolódjanak.

"Az utóbbi időben rengetegen érdeklődnek az Államokban a szabadtéri tevékenységek iránt, erre utal például, hogy egyre többen vásárolnak vagy bérelnek lakóautót. Sokan persze műholdas internettel felszerelt járgányt kérnek, elvégre 2020-ban nehéz elképzelni az életünket nethozzáférés nélkül. Mégis azt szeretnénk, hogy az emberek lépjenek ki ebből a világból és töltsenek el több időt a természetben" – olvasható a társaság közleményében. Ide tartozó érdekes statisztika, hogy egy amerikai naponta átlagosan kilencvenhatszor csekkolja a mobilját, ami döbbenetesen magas számnak tűnik.

A digitális detoxra jelentkezőknek nincs más dolguk, mint kitölteni a megfelelő adatokat a megfelelő helyen, aztán reménykedni a sorsolásnál. Mindössze egy nyertes lesz, aki egy teljes hétvégét tölthet el egy lakóautóban egy általa választott nemzeti parkban úgy,

hogy két napig semmiféle kütyüt nem használhat (annyi azért megengedett, hogy az odaúton a navigációhoz igénybe vehető a telefon).

A kaland végén a frissen méregtelenített kiválasztott visszacsatlakozhat az online térbe és megírhatja a telefonmentes hétvége tapasztalatait. A nyertes kezdésnek négyszéz dollárt, aztán további hatszázat kap, amennyiben sikerrel abszolválja a feladatot, illetve a lakóautóbérlés és ezer dollárig az étkezési költség is biztosított.

A feladatra bárki jelentkezhet, aki elmúlt huszonöt éves, van jogosítványa és legálisan vállalhat munkát az Egyesült Államokban. A határidő szeptember 30., a nyertes egy főt vihet magával a különös hétvégére.

Ez is érdekelhet:

Digitális nomád lennél? Ezekkel nem árt tisztában lenned

Bejárni a világot, számtalan élményt és tapasztalatot gyűjteni, új embereket és kultúrákat megismerni, mindeközben pedig rendesen dolgozni is? Elsőre talán túl szépnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Pedig egyre többeknek sikerül.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay)

 

 

játék | nyeremény | lakóautó | detox | digitális

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom