A repjegyfoglalós oldalakat és a légitársaságok ajánlatait böngészve joggal érezhetjük azt, mintha a repülőjegyek ára megszaladt volna. Az utazás sem mentes a világszerte egekbe szökő inflációtól, de ez csupán az egyik oka. Mutatjuk a többit.
Az utazás iránti kereslet
A világjárvány elején tapasztalt árzuhanás már megállt. 2020. augusztus 14-én például az USA-ban egy nap alatt mindössze 87 ezer utast regisztráltak, míg két évvel később ugyanazon a napon már 2,3 milliót.
Ráadásul a nyári időszakban eleve mindig nagy a kereslet, mert ilyenkor többen mennek nyaralni.
Üzemanyagárak
Több okból is megemelkedett, bár a júniusi csúcs óta csökkenést mutat. Az ukrajnai háború hatással volt az üzemanyag-árakra, mivel az országok kereskedelmi korlátozásokat vezettek be az Oroszországból beszerzett olajra.
A világjárvány idején tapasztalt alacsonyabb kereslet a korlátozások feloldása után hirtelen keresletnövekedésbe ment át, ez pedig megterhelte a közvetlenül rendelkezésre álló olajkészleteket.
Személyzeti hiány
Bár a repülni vágyók száma jelentősen megnőtt, a világjárvány miatt még mindig csökkentett létszámmal dolgozik a légi közlekedési ágazat nagyrésze.
A Scott's Cheap Flights becslései szerint jelenleg 15-20 százalékkal kevesebb járat közlekedik, mint amennyire szükség lenne.
A járatszámot leginkább azért redukálták a társaságok, hogy elkerüljék az időjárási és személyzeti problémák miatt esetlegesen bekövetkező tömeges késéseket és járattörléseket.
A pilótahiány az Egyesült Államokban már a világjárvány előtt is tarthatatlan volt; a szakértők szerint évekbe telik, mire elegendő embert képeznek ki ahhoz, hogy megszűnjön a hiány.
Mégis csökkenhetnek a jegyárak?
A The New York Times szerint júliusban 7,8 százalékkal estek az árak az Államokban júniushoz képest, és ez a tendencia vélhetően folytatódik most, hogy a nyári szezon már a végéhez közeledik. Amint ősszel és télen (az ünnepi időszakot leszámítva) lehűlnek a kedélyek, a jegyárak várhatóan még tovább csökkennek.
Miután felszálltál, eltűnődtél már azon, hogy vajon mire gondol a személyzet, amikor köszönsz nekik? Ha nem, akkor lehet, hogy érdemes.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images)
infláció | háború | hiány | jegyárak | repülés | usa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!