Ismét összeültek az utazási szakértők, hogy előbb megvitassák, majd ismertessék, szerintük hová érdemes elutazni idén – már amennyiben a fenntarthatóságot kiemelten kezeljük. A fenntartható kategória a felelős turizmusra és a környezetbarát stratégiára helyezi a hangsúlyt, legyen szó országokról, régiókról vagy városokról. Az ajánlott tíz legjobb között öt európai célállomás szerepel, ezeket mutatjuk most be.
Spanyolország: városi parkok és kerékpárutak
Spanyolország régóta a világ egyik legnépszerűbb nyaralóhelye. A napsütötte vidék azonban keményen dolgozik azon, hogy szezonon kívül is bevonzza a turistákat, ezzel együtt pedig népszerűsítse az eddig valamiért figyelmen kívül hagyott szpotokat.
Emellett masszívan befektetett különböző környezetbarát közlekedési formákba is, többek között a kerékpár-hálózatok bővítésébe, az elektromos buszokra történő átállásra és új vasúti járatok indításába.
A keleti parton fekvő Valencia 2024-re Európa Zöld Fővárosa lett, köszönhetően olyan fenntartható kezdeményezéseknek, mint a város határában kijelölt az új mezőgazdasági területek, vagy 30 ezer négyzetméternyi közterület gyalogosforgalmúvá alakítása és a nagy sebességű vonatközlekedés javítása. Valenciában a legjobb "zöld program" egyébként nem más, mint tenni egy kört a kilenc kilométer hosszú Turia-folyó medréből kialakított, forgalomtól mentes parkban, történjen az akár gyalog, vagy biciklivel.
Grönland: kalandok a jégen
A fagyos sziget jó ideje csalogatja a kíváncsi és bátor utazókat hatalmas jégtábláira és tundrai tájaira. Turisztikai hivatala, a Visit Greenland viszont azon dolgozik, hogy enyhítse a megnövekedett látogatottság okozta problémákat, a természeti környezet fenntartásának és megőrzésének biztosításától kezdve a turisztikai tevékenységek szabályozásáig.
Grönland köztudottan az egyik legjobb hely a világon az északi fényben gyönyörködésre, ami a következő hónapokban kínálja az optimális időszakot, hála a nap közelgő csúcsteljesítményének.
A környezetre gyakorolt alacsony hatás érdekében ajánlott egy kétnapos kempingezést beiktatni a világ második legnagyobb jégtakaróján, Kangerlussuaq környékén.
Wales: séták a vad természetben
A fenntarthatóságot az elsők között törvénybe iktató ország megújult vasúthálózatának köszönhetően került fel a listára. Wales növeli a "bolygóbarát lehetőségeket" a természet felfedezéséhez, így például a vasúti fejlesztések jóvoltából 2025 elejére elérhetőbbé válik a távoli Pembrokeshire Nemzeti Park.
A jövő élelmiszereiből kaphatunk ízelítőt a St Davids melletti Dr. Beynon's Bug Farmon, de ez a kutatóközpont és természetvédelmi terület ad otthont a Grub Kitchennek is, ami az Egyesült Királyság első, ehető rovarokkal foglalkozó kávézója. Ott megismerkedhetünk a fenntartható élelmiszerekkel, míg a bátrak elrágcsálhatnak egy tücsök-sütit.
Portugália: hosszú csatangolások
A spanyolországi Santiago de Compostelába vezető epikus zarándoklathoz Portugáliából is rá lehet csatlakozni. A 620 kilométeres Portugál út (Caminho Português de Santiago) egy festői szépségű ösvény, ami gyalog vagy kerékpárral is teljesíthető.
A rajtvonalat Lisszabonban jelölték ki, a meglehetősen hosszú út pedig román kori templomok, festői folyók és ősi falvak mellett vezet el. Útközben helyiek által üzemeltetett albergue-kben tölthetjük az éjszakát, hagyományos éttermekben vacsorázhatunk, és bejárhatjuk azokat a kisvárosokat, amelyek az utóbbi években nehéz napokat élnek meg, mert lakosaik inkább a nagyvárosokba áramlottak.
Balti államok: meditálás a zöldben
A balti országokban olyan túraösvényeket találni, amelyek teljesítése "Európa leghosszabb meditációs gyakorlatát" jelentik. Az utazási szakértők ajánlása szerint érdemes ellátogatni a régió homokdűnéihez, folyóihoz és tavaihoz, ahol felfedezhetjük belső énünket.
Irány Észtország a zordabb tájakért, Litvánia a Kúriai-szoros lágy homokjáért, Lettország pedig a Gauja folyó letaglózó erdős völgyeiért!
Bár a nyár mindig vonzó, de a kisebb tömeg, a kellemesebb időjárás és a fenntarthatóság jegyében érdemes szezonon kívül – tavasszal vagy ősszel – is meglátogatni a Budapestről repülővel egy isztambuli átszállással elérhető Bodrumot.
(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)
legjobb | utazás | fenntarthatóság | tippek | nagy sztori | úti célok
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!