Szürreálisan festő marsbéli tájakon lépkedtünk a Vértesben

Nemhogy itthon, hanem egész Európában kuriózumnak számít az a park, ami Gánt határában rejtőzik, és mostanában mágnesként vonzza a kirándulókat. A korábbi bauxitbánya vöröses vidékén egy tanösvény is végigvezet, mi pedig Tóth Gergely fotós segítségével elképesztően látványos képeken igyekszünk most bemutatni a rendhagyó helyet.

"Az utazás hiánya és az ebből fakadó agónia miatt fokozottan kutatom a közeli belföldi helyeket, ahol kicsit ki lehet szakadni a folyamatos bezártságból. Így vezetett az utam Gántra, ahová már rég óta készültem, mert még sosem jártam ott"– mondja a képeket készítő  Tóth Gergely fotós, aki a közelmúltban az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház keresztjénél járt, ahol a külső és belső terek mellett a kupolát is érintő nagyszabású felújítási munkálatok zajlanak.

Gánt híres bauxitlelőhely volt, a húszas évektől nagyjából negyven évig folyt ott a bányászat külszíni fejtéssel és kézi munkával.

"Az elhagyott bánya színei és formái egészen szürreálisan festenek, igazi marsbéli táj, főleg a magasból vizsgálva" – mesélt némi háttérsztorit Tóth Gergely, akinek munkáit többször bemutattuk már itt, a Roadsteren, ahogyan egyik vadregényes szardíniai kirándulását is. 

Az elmúlt tizenhárom évben kereskedelmi DVD/Blu-ray/Blu-ray 3D-authoringgal foglalkozott, jelenleg fotózással, cinematográfiával, 360 fokos vizuális megjelenítéssel és 3D virtuális séták készítésével tölti az idejét. 

Még hogy a szivárványok csak az égen jelenhetnek meg! Ezeken a hihetetlen hegyvonulatokon még látványosabbak. Minden tavasszal pedig bejelentkezik a Budapest legszebb helye címre a Tóth Árpád sétány, a főváros egyik ikonikus helyszínéhez most Kőrösi Tamás fotóival csinálunk kedvet, vélhetően nem lesz nehéz.

(Fotók: Tóth Gergely)

nagy sztori | tóth gergely | gánt | magyarország | bánya | fotók

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom