Húsz kilométer hosszú, látványos híddal köthetik össze Észak-Írországot és Skóciát

Boris Johnson brit miniszterelnök már 2018-ban úgy nyilatkozott: támogatná egy olyan híd felépítését, amely Észak-Írországot Skóciával kötné össze. A híd közel húsz kilométer hosszú lenne.

A hídépítés ötletét a brit kormányzat körülbelül három évvel ezelőtt vetette fel elsőként, hogy javítsák a belföldi összeköttetést az Egyesült Királyságban, ám már jóval korábban, az 1890-es években is sokszor volt a közbeszéd tárgya egy alagút vagy híd, mely Észak-Írország és Skócia között húzódna.

Az Ír-tengeri híd és a Kelta átkelés csak néhány név, amely az ambíciózus hídépítés kapcsán felvetődött. Olyan óriási geológiai és környezeti kihívásokkal kell azonban a tervezőknek szembenézniük, amelyek alapján kijelenthető, hogy a történelem egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye lenne megalkotni.

Nehéz megmondani, mekkora összeget emésztene fel a projekt, hiszen nagyban függ attól is, hogy hol építenék fel. Jelenleg két lehetőség látszik kirajzolódni: az egyik Torr Headet kötné össze Mull of Kintyre-vel, az alternatíva szerint pedig Larne és Portpatrick között feszülne. Ez utóbbi lehetőség tervezett költsége megdöbbentően magas, 15 milliárd font.

Ráadásul a híd egész évben zavartalanul nem is tudna működni, hiszen az időjárási körülmények miatt, biztonsági okokból az év bizonyos szakaszain le kellene zárni a forgalom elől. Grant Shapps brit közlekedési miniszter az év elején pontosan ezért nyilatkozott úgy a BBC-nek, hogy ő inkább alagútban, mintsem hídban gondolkodik.

Bár kétségkívül ambiciózus a terv, az Írország és Skócia között feszülő híd nem lenne a világrekorder. A Tanjang–Kunsan 164, a Csanghua–Kaohsziung viadukt 157 kilométer hosszú. A Guinness-rekordok szerint a Hongkong–Csuhaj–Makaó híd a világ leghosszabb tengeri hídja, amelynek teljes hossza 55 kilométer, a Gyöngy-folyó deltáján pedig körülbelül 48 kilométer hosszan nyúlik át a víz felett.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images, Swedish Tourist Board, Creative Commons)

egyesült királyság | híd | Skócia | írország | alagút

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom