Öltönyt és pólót ihletett minden idők legnagyobb példányszámban elkélt zenei albuma, a Thriller. Michael Jackson főművéből összesen 105 milliót adtak el világszerte, most viszont csak száz darabot vihetnek haza a kultúrtörténeti pillanatokra fogékonyak a Hugo Boss által készített limitált számú ruhakölteményekből.
A német divatóriás a popkirály 1982-ben kiadott legsikeresebb lemezének borítójából merítette az inspirációt.
Persze nem egy az egyben rajzolta rá a motívumot, hanem újraértelmezve a Thriller hangulatát napjaink ízlésvilágához igazította.
A kilenc éve elhunyt Jackson egyébként augusztus végén ünnepelte volna hatvanadik születésnapját.
Az évforduló alkalmából kiállítás nyílt Londonban – a National Portrait Galleryben október 21-ig megtekinthető tárlat azt mutatja be, mennyi mindenkit és hogyan inspirált Jacko a mögöttünk hagyott évtizedekben.
A negyven művész (többek között Rita Ackerman, David LaChapelle, Paul McCarthy, Andy Warhol) alkotásait összefogó kiállítás egyik fő támogatójaként a Hugo Boss háromféle pólót is gyártott a jubileumra: mindegyiken feltűnik a király, hol az arcképével, hol pedig ikonikus táncmozdulatainak egyikével.
Természetesen a Hugo Boss-kollekció legizgalmasabb darabja a könnyű anyagból készült, slim fit-szabású kultikus fehér zakó, amely egyrészt visszahozza picit a nyolcvanas éveket, másrészt mintha időtállónak tűnne.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Hugo Boss)
divat | születésnap | kiállítás | artwork | hugo boss
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!