A The Beatles: Get Back című kötet az együttes utolsó albuma, a Let It Be történetét meséli el.
A könyv alapját a banda stúdiófelvételei alatt rögzített mintegy százhúsz órányi anyag képezi. A kötet megjelenésével párhuzamosan fogják vetíteni Nagy-Britanniában Peter Jackson dokumentumfilmjét, amely ugyancsak a The Beatles: Get Back címen kerül a mozikba – adta hírül a The Guardian brit napilap honlapja.
A könyv 1969 januárját idézi fel, amikor a Beatles egy televíziós fellépés anyagát vette fel a stúdióban. A banda 1969. január 30-án adta utolsó élő koncertjét a londoni Apple Corps-székház tetején. A felvett számokat 1970 májusában a Let It Be című lemezen adták ki, egy hónappal az után, hogy Paul McCartney kilépett az együttesből. Előtte, 1969 szeptemberében jelent meg az Abbey Road című albumuk.
A könyv bevezetőjét Hanif Kureishi írja, aki szerint 1969 januárja nagyon produktív időszak volt az együttes életében, legjobb számaik közül több is akkor született. A könyvben több száz, korábban nem publikált fotó is szerepelni fog, amelyeket Ethan Russell és Linda McCartney készített. Az együttes tagjainak beszélgetéseit a The Guardian szerzője, John Harris írta le és szerkesztette meg a kötet számára.
Ezek a beszélgetések Jackson dokumentumfilmjében is elhangzanak. A filmhez az új-zélandi rendező ötvenöt órányi mindeddig be nem mutatott, 16 mm-es filmfelvételt is felhasznált az egykori szalagokból. Ezeket a felvételeket a filmrendező Michael Lindsay-Hogg forgatta a tévéműsorhoz, majd később Let It Be című dokumentumfilmjében is felhasználta őket. A dokumentumfilm a Let It Be albummal egyszerre jelent meg, és az együttes megkapta érte a legjobb eredeti filmbetétdal Oscar-díját.
Utoljára húsz évvel ezelőtt jelent meg hivatalos könyv az együttesről, a The Beatles Anthology. A nagyszabású vállalkozás a Beatles történetét feldolgozó könyvön kívül egy dokumentumfilmet és a banda albumait is tartalmazta.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay, Unsplash)
let it be | Anglia | könyv | kiadvány | új | Beatles
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!