A bezárások következtében így költözhet be otthonunkba a kultúra

Gyakorlatilag világszerte bezártak a múzeumok és sorra maradnak el a rendezvények a koronavírus-járvány terjedése miatt, ami teljesen érthető és felelősségteljes döntés, de ez nem jelenti azt, hogy kultúra nélkül kell maradnunk.

A világ legismertebb múzeumai mellett jó néhány hazai múzeum és kulturális központ is a virtuális térbe költöztette remekműveit,

így amíg nem tudjuk biztonságosan megtekinteni a nagyszerű alkotásokat, addig is lehetőségünk van otthonról élvezni azokat.

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel a Szépművészeti Múzeum és tagintézményei, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Vasarely Múzeum március 17-től határozatlan időre bezárnak. Hétfőtől virtuálisan bejárható a Magyar Nemzeti Galéria Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás az intézmény honlapján ide kattintva, ahol már elérhető a Remekművek az oktatásban című oldal is. A gyűjtemény fontos műveit bemutató felület a közoktatásban is jól hasznosítható történelem, magyar nyelv és irodalom illetőleg vizuális kultúra órákon. A Szépművészeti Múzeum oldalán is számos tematikus túra mutatja be a múzeum gyűjteményét – olvasható a Szépművészeti Múzeum közleményében.

A Ludwig Múzeumban a The Dead Web kiállítás az internet kapacitásának potenciális végét vetíti előre. "Képzeletben 2023-ban járunk, ahol alig huszonöt éves korában összeomlik az internet. Kísérletet teszünk az ezt követő időszak bemutatására, valamint a gazdaságra és a társadalomra gyakorolt hatásának megjelenítésére." Az utópisztikus törekvésben a Ludwig Múzeum együttműködő partnere a Molior kanadai médiaművészeti szervezet. A kiállított műtárgyakat online is fel lehet fedezni.

Megnyílt a Müpa digitális médiatára, amelyben nyolcvan HD-minőségű koncertfelvétel és több mint negyven irodalmi est felvétele tekinthető meg online. Ezen a linken regisztráció nélkül is elérhető több mint száz koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvétele. Így a nézők újra átélhetik az orosz virtuóz, Gyenyisz Macujev zongoravarázslatát, láthatják Kocsis Zoltánt, amint Bartók legszebb műveit vezényli, hallhatják az operadíva Joyce DiDonato királynői áriáit, a dzsesszrajongók pedig Donny McCaslin, a Take 6 vagy akár Tommy Emmanuel koncertjében is gyönyörködhetnek. Az elmúlt tizenöt évben a hazai könnyűzenei szféra szinte minden jelentős zenekara megfordult a Müpa színpadán, így a könnyedebb műfajok rajongóinak is igazi csemegéket kínál a Müpa médiatára. A koncertek mellett a Müpa nagy sikerű Literárium sorozatának estjei is elérhetőek a magyar kortárs irodalom legjavával.

Aki régi újságok híreit és cikkeit böngészné, megteheti az ingyenessé vált Arcanum hatalmas adatbázisából, mert most egy hónapig olvashatjuk díjmentesen az elmúlt két évszázad magyar újságjait és folyóiratait. A mozik bezárása ellenére sem maradunk filmélmény nélkül, a Magyar Filmadatbázis (Mafab) jóvoltából ugyanis száz klasszikust és ritkaságot néhezünk meg.

Ami a nagyvilágot illeti, a Guggenheim Múzeum ingyenesen elérhetővé tette kétszáz vaskos kiadványát, a bécsi Staadtsoper jóvoltából szintén ingyen nézhetünk online balett- és operaelőadásokat. A firenzei Uffizi-képtár gyűjteményét itt lehet megnézni nagy felbontású fotókon, a Vatikáni Múzeum online kiállítása errefelé található. A londoni British Museumban egyiptomi múmiákat nézhetünk, a párizsi Louvre hatalmas gyűjteményében szintén elveszhetünk a gép előtt. A New York-i Met gigantikus gyűjteménye is bejárható virtuálisan, akárcsak az amszterdami Rijksmuseumé.

Brazília legismertebb múzeuma is várja a látogatókat online, a washingtoni National Gallery of Art az amerikai divat történetének bemutatásával csalogat. A berlini Pergamon múzeum antik gyűjtéményét itt lehet megcsodálni, a párizsi Musée d’Orsay remekművei pedig itt várnak.

Ez is érdekelhet:
A koronavírus sok jó dolgot elvesz tőlünk, de vissza fogunk térni

A Roadster magazin főszerkesztőjének támadt néhány gondolata lemondott utazásokról, kiürült városokról, és a világunkról, ami most kicsit megállt.

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Müpa)

gyűjtemény | nagy sztori | Virtuális | otthonról | művészet | kultúra

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom