Felszólították a királynőt gyászolókat, hogy bizonyos dolgokat ne hagyjanak az emlékhelyeken

Több ezren gyűltek össze London parkjaiban, hogy tisztelegjenek a 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet előtt. A tiszteletadásként elhelyezett végtelen mennyiségű virág között azonban több tucatnyi más tárgy is akad, melyekről a parkok illetékesei azt mondják, elég volt belőlük.

A királynőt és a királyi családot régóta összekötik a klasszikus gyermekkönyv-figurával, a Paddington mackóval. Jubileumi köszöntése tiszteletére Erzsébet még egy jelenetben is szerepelt a szeretett figurával; teázás közben a lekváros szendvicsek iránti szeretetükről beszélgettek.

Sok gyászoló ezért Paddington-ihlette tiszteletadásban részesítette a királynőt; plüssmackókat, lufikat, ruhákat, a figurával ábrázolt teáskannákat, díszeket, jegyzeteket és – hamar megpenészesedő – lekváros szendvicseket hagytak a parkokban.

Utóbbi arra késztette a királyi parkok vezetését, hogy közleményt adjanak ki, amelyben megkérnek mindenkit, hogy a Buckingham-palota közelében inkább – műanyag fóliától mentesen – a virágokat válasszák tiszteletadásuk jeléül.

A virágok később Green Parkban található, kijelölt kertbe kerülnek.

 

"A fenntarthatóság érdekében arra kérjük a látogatókat, hogy csak szerves vagy komposztálható anyagokat helyezzenek el" – olvasható a Royal Parks honlapján. Szeretnék továbbá, ha nem vinnének több plüssmackót vagy lufit. A kártyákat és címkéket elfogadják, de azokat később "a diszkréció megtartása mellett" eltávolítják. A virágokat pedig  várhatóan egy-két héttel a királynő jövő heti temetése után komposztálják.

Eközben kiderült, vagy megújítja III. Károly király két éven belül az uralkodói parancsot, vagy a vállalatok nem használhatják tovább a Royal Arms szimbólumát a termékeiken.

(Forrás: CBS News, fotók: Getty Images)

kérés | mackó | Erzsébet királynő | szendvics | gyász

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A nyár titkos karmesterei nélkül nincs biztonságos repülés
Hirdetés