Ilyen fesztivál még nem volt a Hegyvidéken

Kortárs művészeti minifesztivált rendeznek VillART – Szerintünk a kultúra címmel vasárnapig a 12. kerületi Lívia-villa kortárs művészeti kiállítótérben Budapesten.

Kiállítás, színházi és zenés előadás, valamint rendhagyó irodalomóra is várja a minifesztivál látogatóit. A programsorozat célja, hogy hagyományt teremtve nyaranta a kortárs minőségi kultúra sokszínű műfaji palettáját tegye elérhetővé a hegyvidéki helyszínen.

A minifesztivál részeként látható Pinczés József festőművész Csokorból való világok című kiállítása. Hétfőn Szirtes Balázs színész a Karinthy Színház Lady Bracknell és a lazac mosolya avagy a Bunburisták című előadásával lép színpadra. Az egyszemélyes komédia Oscar Wilde sikeres és világszerte ismert színdarabjának a folytatása.

Kedden Képzelt lények címmel rendhagyó irodalomórát tart Kurta Niké és Laboda Kornél. Jorge Luis Borges Képzelt lények könyve alapján a Biblia, a görög-római és germán mitológia, az Újvilág, a keleti kultúrák, a magyar mesék, mítoszok, valamint irodalmi művek különös alakjairól lesz szó. Az előadást elsősorban a tizenéves korosztálynak ajánlják a szervezők. Kristofori Ferenc, az új operageneráció tenorja III. Béla Árpád-házi uralkodó alakját idézi meg szerdán a Bizáncból küldetett című zenés előadáson.

Csütörtökön Versutazásra hív az Andaxinház; Kalocsay Mercedes és Hajduk Károly a magyar és világirodalom válogatott szerelmes verseiből adnak elő. A Dollár Papa Gyermekei társulat A Tágra zárt szemek próbája című előadással pénteken lép a színpadra. A darab Arthur Schnitzler azonos című álomnovellájából építkezik, amelyből néhány éve Stanley Kubrick is készített filmváltozatot.

Szombaton más műfaj, más hangulat várja a közönséget: Kovácsházi István Liszt Ferenc-díjas operaénekes és tanítványai opera- és operettrészleteket adnak elő. A minifesztivál vasárnapi záróestjén, a Diogenész című monodráma lesz látható. Formanek Csaba színész, a különc filozófus alakját Weiner Sennyey Tibor darabja segítségével idézi fel.

A minifesztiválon a részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. A rendezvénysorozat a Petőfi Irodalmi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Köszönjük, Magyarország! programjának támogatásával valósul meg.

Ez is érdekelhet:
Nagyot szól még a művészet augusztus utolsó hétvégéjén Szentendrén

Nyitott műtermek, séták, koncertek és filmvetítés.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash, Pixabay – illusztrációk)

művészet | előadás | vers | kiállítás | ajánló | program

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom