Vision EQS névre keresztelték a német márka S osztályának villanyautós luxusváltozatát.
A Mercedes új, elektromos korszakának egyik csúcsa lehet a frankfurti autószalonon bemutatott tanulmányautó.
A letisztult formájú típust igencsak futurisztikus vonalak jellemzik: a LED-es fények, az autón körbefutó világító vonal, a szintén világító, háromdimenziós hatást keltő hűtőrács és a háromágú alakzatokból (egészen pontosan 229 vörösen izzó csillagból) álló hátsó lámpa nemcsak egyedi megjelenést kölcsönöznek, hanem bepillantást engednek az inkább távoli, mintsem közeli jövőbe.
Az utastér szintén nem hétköznapi kialakítású, amit remekül példáz, hogy tervezésekor luxusjachtokból vettek ihletet, nem meglepő tehát, hogy abszolút topkategóriás belsőt kapott az autó.
A sofőrnek és az utasoknak például külön érintőképernyő jut, a különleges kialakítású műszerfal pedig szinte beleolvad az ajtóba.
Örömteli módon odafigyeltek a fenntarthatóságra, a kárpitokat tengerből kihalászott hulladékokból, a betéteket újrahasznosított PET-palackokból készítették.
Meghagyták a kormányt az autóban, ám kiépítették benne az önvezető rendszert is: olyankor a kormány eltűnik a műszerfalban, az üléseket pedig forgatni lehet.
A Vision EQS-t elöl és hátul egy-egy villanymotor hajtja, melyek összteljesítménye 476 lóerő. Végsebessége meghaladja a 200 km/h-t, százra 4,5 másodperc alatt gyorsul fel. Egy töltéssel hétszáz kilométeres távot képes megtenni, 350 kilowattos villámtöltővel húsz perc alatt már nyolcvanszázalékosra lehet feltölteni.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Mercedes-Benz)
mercedes-benz | villanymotor | luxus | jövő | elektromos | autó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A formatervezés Oscar-díját nyerte a Lamborghini limitált szériás szuperautója
Kínában az összes Ferrari Luce elkelt nyomban az online bemutató után
Vitákat kavart az 1843-as gőzhajó megújulása, pedig valójában csak a körítés változott
A felhők fölé költözött a luxus: penthouse-hangulatot kapott a világ egyik leggyorsabb magánrepülője
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!





