Ebben a meseszép kis országban alig találkozni turistával

Némi túlzással persze.

Sajnos számos úti cél túlzsúfoltsággal küzdött idén nyáron. Európa legszebb falujában "izzadt szardíniának" érezték magukat az emberek, jó pár helyen hatalmas tömeggel szembesültek. Többen drasztikus intézkedéseket hoztak a turisták számának csökkentése érdekében, Hallstattban például tüntettek a turisták ellen, Velencében pedig új adót vetettek ki.

Bár a tömeg elkerülhetetlen a kontinens legnépszerűbb látnivalóinál, mégis találni olyat, ahol szinte magányosan lehet turistáskodni. Liechtenstein ilyen.

A járvány előtti csúcsévben például mindössze 99 ezer turistát fogadott.

Az apró Liechtenstein Svájc és Ausztria közé ékelődik, a Rajna fölé meredeken emelkedő hegyvonulatok között található. A világ egyik legkisebb és leggazdagabb országa valódi tündérmese – egy kastélyokkal megrajzolt hegyvidéki fejedelemség, mélyen az Alpokba ágyazva. Európa negyedik legkisebb országának történelméről a Nemzeti Múzeumban lehet a legtöbbet megtudni.

Érdekesség, hogy Liechtensteinnek nincs önálló repülőtere, saját síközpontja viszont van. Malbun a legtisztább helyek egyike a világon, ahol majdnem minden olyan, mint egy filmben. A liechtensteini hercegség a téli sportok paradicsomaként ismert, de a túrázók is találnak bőven útvonalakat a bájos falvak között, míg a városban csatangolni szeretőknek a főváros ajánlott.

Vaduz világ egyik legbékésebb fővárosa. Nincsenek modern felhőkarcolói vagy autókkal zsúfolt utcái, sokkal inkább régi házaival és a távolban megbúvó fenséges hegyeivel nyűgözi le az újonnan érkezőt.

Könnyen elérhetőek Liechtenstein főbb látnivalói, úgymint a  történelmi Rathaus városháza, a parlament a Rajna partján, a Szent Florin templom és a vaduzi kastély.

A borkedvelőknek érdemes ellátogatniuk a liechtensteini herceg borászatába, ahol a szőlőültetvényeken lehet nagy sétákat tenni és persze borkóstolókat is tartanak. Marie hercegnő konkrétan képzett sommelier, és a pincészetben tett túra során megízlelhetők kedvenc borai is.

Mivel Liechtensteinnek nincs repülőtere, a svájci Zürichből a legegyszerűbb eljutni az apró országba. Alig több mint egy óra autóút a két ország között. de Bázelből is egyszerű az eljutás.

Tavaly hatalmas siker övezte a Four Seasons által szervezett autós élménytúrát, ami Toszkánán vezetetett keresztül. A híres szállodai csoport most úgy döntött, két hasonló útvonallal örvendezteti meg a luxusutazókat és a sportautók szerelmeseit.

(Forrás: Express, Livingnomads, fotók: Getty Images)

ország | apró | nincs | utazás | liechtenstein | tömeg

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés