A vörösben izzó csodasivatag, ahová egyszer el kell jutni

Fenséges alakzatú sziklák jellemzik a Red Rock Country bevcenévre hallgató arizonai látványosságot, nem csoda, hogy évente hátommillió turistát vonz. Eláruljuk, miért. 

A Coconino Nemzeti Erdőben található Sedona egy szerény farmerközösségből vált turisztikai és szabadidős kedvenccé, ezzel együtt pedig művészeti paradicsommá.

A terület ad otthont a festői Oak Creek Canyonnak, egy többségében barnában és zöldben pompázó természeti remeknek is, ami nagyszerűen egészíti ki a vörös sziklaformációkat, tökéletes játszótéret biztosítva a túrázóknak.

Arizona a csodák helye, ráadásul az idegeneket mindig szeretettel fogadják arrafelé.

Egy sedonai kiruccanás innen, Európából komoly tervezést igényel, nem árt tudni például, hogy a Sedona Chamber of Commerce & Tourism Bureau látogatóközpontja naponta 8:30-tól 17 óráig tart nyitva (kivéve karácsony és hálaadás napján), a túrázók számára néhány túraútvonalhoz kötelezően ki kell váltani a RedRock Pass-t, valamint követniük a "Ne hagyj nyomot" elvét.

A túrázástól a kerékpározásig minden adrenalinigényt kielégít a hely, amatőrök és profik egyaránt jól érzik majd magukat, akár a folyók mentén, a kanyonokban, vagy a mezőkön caplatnak.

Ezek a legjobb kipróbálandó ösvények:

  • Az 1,75 mérföldes (kb 2,8 kilométeres) egyirányú Vultee Arch Trail a Sterling Canyon aljára vezet, így könnyű és árnyékos túrának számít
  • A Doe Mountain Trail leküzdői többek között a hegyekre, a kanyonokra, a Cockscombra és a Chimney Rockra nyíló panorámában gyönyörködhetnek
  • Az Uptown Sedonából induló Brins Mesa Trail teljesítése két és fél órát vesz igénybe, és főként azoknak ajánlott, akik a sziklaképződményekre nyíló akadálytalan kilátást szeretnének látni
  • Az ötmérföldes Bear Mountain Trail nehéz ugyan, de megéri belevágni, mert a Fay Canyon, a San Francisco Peaks és a Red Canyon panorámája minden szenvedésért kárpótol
  • A legnagyobb kihívást jelentő útvonalak közé tartozik a vélhetően 1880-as években épült A.B. Young Trail. Patakokon kell átgázolni, és még sziklaugrálás is szerepel az itinerben, aztán jön a vörös sziklák adta csodás kilátás
  • A Thomas Point Trail az Oak Creek Canyonba vezet. Ez egy hosszú ösvény (2,4 mérföld, kb. 3,8 km oda-vissza), és a legforróbb a kanyonba invitál, majd változatos kilátást ad a mellékfolyókra és a bíborvörös szirtekre

A bringások esetében hasonló a helyzet, a lágyabb sivatagi andalgástól kezdve az adrenalinpumpáló száguldásig számos lehetőség közül választhatnak.  A 7,2 mérföldes (nagyjából 11,5 km-es) Bell Rock Pathway ideális kezdőknek, köszönhetően a meredek szakaszokkal tarkított többnyire sík etapoknak, ellenben a Templeton to Baldwin Loop kihívást jelentő ereszkedéseket és emelkedőket tartalmaz, amelyek alaposan próbára teszik a hegyikerékpárosokat. A Ridge-től a Secret Slickrockig tartó ösvény pedig pazar kilátást kínál, ami tényleg jutalommal ér fel az 5,7 mérföldes (úgy 9,1 km-es) megerőltető tekerés után.

A csak egy nyugodt sétára vágyóknak elég lesz felkerekedni a Coconinóba, ahol az anyatermészet állítja össze a programot: a White Bridge piknikezőhelyen a kirándulók felfedezhetik a Verde folyót, és megnézhetik a környéken élő hiúzokat, hódokat, vidrákat, nyulakat,  teknősöket és madarakat, míg a növények rajongói fűzfákat, platánokat és gyapotfákat fotózhatnak nagylátószögű kamerával. A Schnebly Hill Formáció Sedona egyik legikonikusabb nevezetessége és ideális hely a természet megfigyelésére.

Sedona lágy sziklás hegyeinek köszönhetően optimális célpont a hegymászóknak is, mert az útvonalak nemcsak biztonságosak, hanem lenyűgöző kilátást is nyújtanak. A környéken kipróbálható egyéb kalandok közé tartozik még a lovaglás, a különféle motoros túrák, a rafting és a horgászat. Sedona mindenre felkészült.

És nem csupán azok számára, akik lábnapot tartanának, mivel a kreatív lelkek számára is akad bőven opció a környéken.

Ott van például a Verde Valley Archaeology Center vagy a Sedona Heritage Museum, ahol történelemről mesélnek, plusz a köztéri művészeti alkotások mellett galériákban is bővelkedik a körzet, mint például a Bearcloud, az Object of Desire Art Gallery, a Renee Taylor Gallery, a Hillside Sedona és a The Melting Point.

A Red Rock Country híres arról, hogy "spirituális Mekkaként" a turisták eggyé válhatnak a természettel, és sodródhatnak az árral, hogy aztán utazásuk végén békére és nyugalomra találjanak. Kipróbálhatják a jógát, a masszázst, a hipnoterápiát, valamint többféle gyógyító foglalkozásokat. Sedona tele van energiával teli inspiráló és feltöltő pontokkal, melyek tökéletesek meditációra, gyógyulásra és az önvizsgálatra.

Képzeljünk el egy hatalmas, úgy ötszáz kilométer hosszú rétegzett tortát, ami felváltva fehér mázban és lenyűgöző répanarancsban díszeleg. Nagyjából ilyesmi látványt nyújt télen, hóesés után a Grand Canyon. A Colorado folyó által vájt félelmetes hasadék minden évszakban képes áll-leesést okozni, téli tájai viszont isteni látványt nyújtanak. Az arizonai égbolt ilyenkor a legtisztább, vagyis kevesebb felhő, eső vagy köd zavarja a látogatót.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images, Unsplash)

túra | arizona | mekka | kerékpár | usa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom