Kétségtelen és ezerszer ismertetett tény, hogy a koronavírus-járvány katasztrofális hatást gyakorolt az idegenforgalomra. A szektor iszonyatos veszteséget produkált, emberek millióinak megélhetése került veszélybe. Bár a repülés iránti bizalom még mindig nem állt helyre, az utazás jelenlegi helyzetéről nem mindenki vélekedik negatívan.
"A repülésben mindig előfordulnak válságidőszakok" – mondja Dr. Karsten Benz, a Frankfurti Egyetem repülésirányítási professzora, az Austrian Airlines volt kereskedelmi vezérigazgatója. Ez úgymond normális. Gondoljunk csak az utóbbi évekre: ott volt például a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, a SARS-vírus, a pénzügyi világválság vagy az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése. Két jó évet általában két rossz követ, tehát folyamatosan képezni kell az embereket. Minden válság után helyreállnak viszont a dolgok, tehát most arra kell felkészülnünk, mi lesz majd, ha ismét fellendül a repülés iránti kereslet.
No, de milyen lesz majd az élet a repülőtereken, ha a légi közlekedés nagyjából visszaáll a normálisra?
Ennek jártunk utána szakértők segítségével.
Jóléti központok
"A repülőterek manapság egy kisvárosnak felelnek meg – mondja Ty Osbaugh építész.
– A jövőben olyan funkciókat látnak majd el, amelyeket egy város tud; az orvosi létesítmények, a rehabilitációs és wellnessközpontok, és az edzőtermek az alapvető szolgáltatások közé fognak tartozni.
Okosabb, nem nagyobb
Pat Askew, a világ egyik vezető repülőtér-tervezője szerint a repülőterek olyan technológiákat használnak majd a tömeg menedzselésére, a levegő minőségének, illetve bizonyos részek (kapaszkodók, mosdók, ülőalkalmatosságok stb.) tisztaságának monitorozására, mint a mesterséges intelligencia (AI) és a biometrikus eszközök.
"Nagyobb terminálok tervezése gazdaságilag már kevésbé fenntartható. Kiemelten fontosak a tisztításhoz és a fertőtlenítéshez köthető rugalmas technológiai megoldások, illetve olyan opciók, amelyek segítik az utasok hatékonyabb mozgását. A kórházak például inspirációt jelenthetnek" – mondja Askew.
Bár a repülőterek tele vannak hatalmas épületekkel, biztonsági okokból nincsenek teljesen kihasználva. Éppen ezért a rendelkezésre álló helyek kihasználásának maximalizálásához nincs szükség komolyabb változtatásokra.
Friss(ebb) levegő
Ty Osbaugh szerint itt a remek alkalom arra, hogy átgondoljuk hosszú távú vágyainkat, hogy miként szeretnénk utazni a jövőben.
"Eddig a terminálokat az utasok igényei szerinti hatalmas zárt terek határozták meg" – mondja Osbaugh. Ez hamarosan változhat, és a kiegyensúlyozottságra törekvés részeként a kihasználatlan területekből szép, nyitott terű belső kerteket alakíthatnak ki, ahol némi nyugalomra lehet találni.
Érintésmentesség
Az applikációk bevezetése az egyik módja annak, hogy a repülőterek alkalmazkodjanak a Covid–19 utáni világhoz. Rengeteg helyen használnak már különféle appokat, legyen szó becsekkolásról, személyazonosításról, csomagellenőrzésről, vásárlásról, parkolásról, vagy testhőmérséklet-mérésről.
Az érintésmentes utazás elterjedésével pedig arra számítanak a szakértők, hogy nagyobb igény lesz majd a személyes concierge-szolgáltatásokra.
Egy hely a bolyongásra
"A világjárvány után az Egyesült Államok repülőterei már biztosan nem osztják fel a terminálokat biztonságos és nem biztonságos részekre - mondja Osbaugh. – Azáltal, hogy a technológiai megoldások lehetővé teszik a biometrikus adatok és egyéb fontos információk gyors csekkolását, a biztonsági ellenőrzést már nem a terminál közepén ejtik meg, hanem mindjárt a bejáratnál."
Az utasok még indulás előtt, otthon becsekkolnak a járatukra, majd miután kiértek a reptérre, rögtön átesnek a vizsgálatokon. Ez egy egybefüggő teret teremtene az emberek számára, akik saját belátásuk szerint várakozhatnának vagy sétálhatnának. Ugyanakkora méretű repülőtéren ugyanolyan mennyiségű utassal pedig jelentősen több hely lenne a mozgásra.
Eközben Sanghajban bezárt repülőtérből lett a város egyik legizgalmasabb helye, Szingapúrban a Jewel Changi Airport pedig egy egészen elképesztő látnivalóval, a világ legnagyobb beltéri vízesésével tágítja ki a pupillákat.
(Forrás: Independent, fotók: Highsnobiety, Unsplash)
járvány | új | jövő | ilyen lesz | nagy sztori | csekkolás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!





