Mesébe, képeslapra, vágyálomba illő helyeket mutatunk, ahol egy egészen más világ fogadja az utazót, ahol a nyugalom és a békesség a két legfontosabb hívószó, és ahol az idill már-már giccsbe hajlik. Ezek a kontinens legszebb kistelepülései.
Íme mindjárt a három legbájosabb német falu
Tangermünde igen régi település, kastélyának nevét már 1009-ben megemlítették. Tulajdonképpen a városka báját is ez az idillikus, középkori hangulat adja. A lakosainak száma körülbelül tízezer fő, a Travelbook beszámolója alapján pedig igen büszke emberekről van szó, akik kötődnek a városhoz, és soha nem felejtik el, honnan származnak.
Ha turistaként érkezik valaki, mindenképpen érdemes sétálnia egyet a meghitt óvárosban, majd megtekinteni IV. Károly várának fennmaradt részeit, a belváros régi épületei közül a gótikus stílusban épült Városházát, a kéttornyú István-székesegyházat, és a 12. századból megmaradt kilátótornyot.
A Travelbook vonatozó listáján ezüstérmes lett Rothenburg ob der Tauber, amelynek várfallal körülölelt óvárosa szintén középkori pompájában díszeleg. Sokak szerint ez a település tekinthető a középkori német városkák prototípusának, főterén fantasztikus sörözőket, éttermeket, pici üzleteket találhatunk. A harmadik helyezett Dinkelsbühl, amely – az előbb említett Rothenburggal együtt – része a Romantikus Út (németül Romantische Straße) néven ismert témaútvonal északi felén fekvő három leghíresebb történelmi városnak. Ha a teljes rangsor érdekel, erre tessék tovább:
Mesehelyek a hegyekben
A franciaországi Èze sokkal inkább visszaadja azt az érzést, amiért a dél-franciaországi partszakasz népszerűvé vált egykor, mint a szomszédos nagyvárosok, Nizza és Monte Carlo.
A 12. századi kastély romjai, a botanikus kert már önmagában is káprázatos Ezében.
A svájci Wengen téli időszakban felkapott a falu, akár tízezer ember is megfordul ott ilyenkor, a nyári turistaszezonban pedig ennek a fele. A falun belül elektromos járművek szállítanak, az odajutást pedig a sűrű vonatjáratok teszik lehetővé. Csúcsidőben a vonatok közvetlenül egymás után haladnak.
Saját honlapja egyenesen a felkapott brit üdülőkörzet, Cornwall ékköveként aposztrofálja a kis angliai halászfalut, Polperrót. A település óvja a középkori hangulatot, autóval nem is lehet behajtani, ezért a látogatók órákon át nyugodtan sétálhatnak a kanyargós utcákban vagy a tengerparton.
Olaszország lelkisége Toszkánától Szicíliáig
A romantikus szicíliai tengerparti helyszínektől kezdve a képeslapra kívánkozó toszkán falvakig szívesen bejárnánk mindet, hiszen ezekben a kisvárosokban lakozik Olaszország valódi lelkisége. Ráadásul az alábbi listán szereplő települések többsége nincs is túl messzire egy-egy nagyobb várostól, szóval egy laza egynapos kiruccanással felfedezhetőek.
A Tirrén-tengerre néző két szikla között megbújó aprócska, festői falu nyugodt szívvel nevezhető az Amalfi-part ékszeres dobozának, avagy rejtett kincsének. A legtöbben elsuhannak Atrani mellett a környékben található nagyobb városok – például Positano vagy Sorrento – felé menet, de éppen ettől válik érintetlenné és romantikussá.
Ennek köszönhetően másoktól zavartalanul fedezhetjük fel a csodaszép templomait, tereit, és a friss tenger gyümölcseitől, illetve füstölt mozarellától illatozó étkezőhelyeit.
Mivel Castelluccio meredek hegycsúcsok között helyezkedik el – nagyjából 1500 méterrel a tengerszint felett –, nem könnyű megközelíteni, de minden bizonnyal megéri. Az egész biztos, hogy az Appenninek legmagasabban elhelyezkedő településéről van szó, de akkor sem tévedhetünk nagyot, ha azt mondjuk, a legszebb is egyben.
A falucskát egyik oldalról hófödte hegycsúcsok határolják, másik oldalról pedig termékeny síkságok, melyeket tavasszal piros pipacsok, lila ibolyák és sárga repcefélék tarkítanak. Éppen ezért érdemes május végére, június elejére időzíteni a látogatást, hiszen akkor nyújtja a legcsodálatosabb látványt a vidék. A falu maga is igencsak elbűvölő igazi olaszos tereivel, és egyszerű, ám méltóságteljes templomával.
Monte Isola az azonos nevű szigetecskén található, ami Olaszország egyik legszebb tavának, az Iseói-tónak közepén fekszik. Ahhoz, hogy eljussunk oda, nagyjából másfél órát kell autózni Milánóból, aztán pedig húsz percet kompozni Iseo városkából indulva, de megéri a fáradalmakat.
A különleges településen kiváló trattoriák és tóparti kávézók várnak, ahol a napi koffeindózis mellett ücsörögve a világ minden szépségét és békességét magunkba szippanthatjuk.
(Fotók: Getty Images)
Castelluccio | olaszország | falvak | Németország | kisvárosok | Rothenburg ob der Tauber
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!