Íme a világ legmenőbb szigete: hat ember él rajta, nincsenek autók, nyáron pedig özönlenek a turisták

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Nemrégiben többek között Balit, Bora Borát, Szantorinit és Barbadost megelőzve egy Izland nyugati felében található aprócska sziget lett az év legjobbja – legalábbis a Big7 Travel magazin szerint.

Az utazási oldal az olvasóinak véleményeit, a szerkesztőségi tapasztalatait és a médiában megjelent kritikákat figyelembe véve állította össze az év ötven legmenőbb szigetét – írja az Insider.

A győztes Flatey-sziget egészen aprócskának mondható – csupán két négyzetkilométernyi területet foglal el –, továbbá a háromezer szigetet rejtő Breiðafjörður-öböl tengerének egyetlen lakott területe.

Állandó lakosainak száma csupán hat fő, a főszezonban viszont kilencezren is felkeresik.

Korábban fontos kereskedelmi útvonalak népszerű megállóhelyének számított. Annak idején jóval többen élték arrafelé a mindennapjaikat, főként akik halászatban és kereskedelemben voltak érdekeltek. Manapság – elsősorban a helyi madárpopuláció miatt – inkább turistaattrakciónak számít. Mintegy ötven madárfaj található Flatey-n, köztük a ritkaságok közé sorolt északi lunda, melyet kizárólag április és szeptember között lehet megcsodálni.

Flatey történelmi jelentőségű helynek számít, merthogy Izland első könyvtárát a szigeten építették fel. Találni egy bájos kis templomot is ott, melynek belsejét a híres művész, Baltasar Samper festette.

Mint szinte valamennyi izlandi településen, a Stykkishólmurból vagy Brjánslækuból komppal megközelíthető Flatey-n is gyönyörködhetünk a sarki fényben – akár az óceánra néző panorámával csábító helyi szállodában is.

A megkapó környezet egyébként számos rendezőt megihletett már, jó néhány filmet forgattak a szépséges vidéken.

Tavasztól őszig a sziget örömmel látja a fényvadászokat, de azt nem árt tudni, hogy a modern innovációk hiányában a faluban kizárólag gyalog lehet közlekedni. Nincsenek autók és egyéb, máshol megszokottnak számító technikai eszközök. Olyan, mintha hosszú évtizedeket mentünk volna vissza az időben.

Ez is érdekelhet:

Annyira lélegzetállító és veszélyes ez az útszakasz, hogy Magyarországon is elnézegetnénk

Nem véletlenül tartják sokan a világ legszebb útszakaszának.

sziget | flatey | izland | a világ legszebb szigetei

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom