Mire ezt olvasod, valószínűleg már lekéstél.
A szóban forgó cicák jelenleg a The Animal Foundation nevű nevadai állatmenhelyen és -klinikán élnek. Az Animal Foundation Twitter-bejegyzésben mutatta be az aprócska triót, akik pár hetesek lehetnek. A menhely három amerikai lágitársaság után a Frontier, a Delta és a Spirit nevet adta a kis négylábúaknak.
Utóbbi egyébként eredetileg a Southwest nevet kapta, ám a közelmúlt ismert eseményei (a karácsonyi járattörlések következtében reptéren rekedt többezer utas) miatt marketingokokból inkább az átkereszteltés mellett döntöttek.
Miután a Frontier Airlines képviselői látták a híradóban a cicákról készült tudósítást, a társaság a közösségi média fiókján keresztül felajánlotta, hogy ingyen repülőjegyeket adományoz a picik örökbefogadóinak.
"Szívesen adunk fejenkét két repülőjegy-utalványt annak, aki adoptálja Deltát és Spiritet, valamint négyet annak, aki hazaviszi Frontiert" – olvasható a bejegyzésben.
Természetesen rengeteg pozitív reakció érkezett kommentek formájában, akadt például olyan hozzászóló, aki ingyen repjegy nélkül is örökbefogadná a macskákat. A picik egyébként addig az anyukájukkal maradnak, amíg el nem érik a másfél kilós testsúlyt, azt követően kerülhetnek új gazdájukhoz.
"Most már csak arra van szükség, hogy a légitársaságok általánosságban lehetővé tegyék, hogy a háziállatainkat könnyen és olcsóbban vihessünk magunkkal" – javasolta valaki.
Idén április és augusztus között az amerikaiak repülőjegyekre vonatkozó topkeresései között olyan mondatok szerepeltek, mint a legolcsóbb repülőjegyek, mikor a legjobb repülőjegyet foglalni, és hogyan lehet megtalálni az olcsó járatokat. A Google Flights csapata öt év amerikai úti célokra vonatkozó adatait elemezte a 2017 és 2022 közötti időszakból, hogy megtalálja a választ ezekre a kérdésekre. Íme, az eredmények.
(Forrás: Independent, fotók: Unsplash)
repülőjegy | frontier | cica | macska | öröbe fogadás | ingyenjegy
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

