Álomnak indult az egyeurós olasz ház, aztán lecsapott a koronavírus

Karanténban ragadt tulajdonosok történetei. 

Az elmúlt egy-két évben számos olasz régió – leginkább Szicília és pár déli olasz környék – apró városa ajánlott fel egyeurós vételárért házakat abban a reményben, hogy ezzel felpezsdíthetik a haldokló közösségeket. A botrányosan olcsó árak híre természetesen futótűzként terjedt el, és világszerte milliók kezdtek lázas morfondírozásba, mennyire fantasztikus is lenne aprópénzért lecserélni eddigi lakóhelyüket egy falusias olasz csodára. A friss olaszház-tulajdonosok ebben a cikkünkben meséltek arról, mi történt azután, hogy megvették egy euróért az olasz álmot.

Nem mindenki élhette meg azonban az idillinek hangzó itáliai utópiát, hiszen akadtak olyanok, akiket éppen az új életük elindításának kezdetén idején ért el a világjárvány.

Vajon milyen lehetett egy roskadozó házban, egy világtól elzárt kis faluban tölteni a karantén napjait, ráadásul nyelvtudás hiányában, távol a családtól?

A CNN megszólaltatott két újdonsült olaszországi háztulajdonost, akik a mögöttünk hagyott hónapokat ehhez hasonló nehézségek között vészelték át.

Alvaro Solorzano a napfényes Miamit cserélte le a nem kevésbé derűs dél-szicíliai Mussomeli városkájára, ahol fantasztikus környezetben kezdett új életet feleségével, fiával és annak barátnőjével. A művész mindjárt két házat is vásárolt, az egyikért csupán egy eurót fizetett. Megkezdték a ház renoválását, aztán a családtagjai hamar visszarepültek Floridába – az eredeti terv szerint Solorzano néhány héttel később követte volna őket, csakhogy a koronavírus-járvány közbeszólt. Törölték a járatát.

"Elvesztettem az időérzékemet. Együtt érkeztünk ide, végül egyedül maradtam Mussomeliben bútorok nélkül, mindössze egy ággyal és egy tévével, miközben senkivel nem tudtam beszélgetni. Ez volt a legnehezebb. Ha a feleségem vagy a fiam itt lett volna, bizonyosan másként élem meg" –  mondta a művész, aki az első napokban vendégházakban élt. A járvány következtében bevezetett korlátozások miatt azokat később bezárták, ezért kénytelen volt beköltözni az általa megvásárolt ingatlanba, ami pedig finoman szólva nem volt lakható állapotban.

Onnantól kezdve hasonlóan teltek a napjai, mint egy átlagembernek karantén idején: tévézett, nyelvet tanult, telefonon tartotta a kapcsolatot a családjával, bevásárolt – utóbbi volt állítása szerint a nap fénypontja –, és persze elkezdte a ház felújítását. "Apróságokat csináltam, de igyekeztem kihasználni az időt, hogy mire a fiam és a barátnője visszatérnek, a ház kész legyen. Szerencsére a város egyik szerszámboltja mindvégig nyitva volt. Nagyon örülök, hogy végül két házat vásároltunk, mert az egyeurósban áram és víz sincs."

A kezdeti nehézségek ellenére új szomszédai rengeteget segítettek neki. "Az első két éjszaka borzalmasan telt – idézi fel a megpróbáltatások kezdeti szakaszát. – Hideg volt, kabátban aludtam. Aztán kaptam a szomszédoktól meleg ruhát és takarókat, használhattam az internetet. Folyamatosan ellenőrizték, hogy minden rendben van-e velem, annyi ételt hoztak húsvétra, hogy három napig ettem. Fogalmam sincs, mi lett volna velem nélkülük."

Solorzano teljesen beleszeretett a páratlan szépségű helybe. "Csodálatosak az emberek, mindenkit név szerint ismerek már. Ott van például Mario, aki a kenyeret szállítja. Nincsenek arra szavak, hogy mennyire hálás vagyok, amiért itt vannak nekem. Nem tudom, hogyan fogom valaha is viszonozni azt, amit értem tettek"– árulta el a művész, aki a korlátozások elején úgy érezte, mintha börtönben lenne, ráadásul a megfelelő eszközök hiányában festeni sem tudott. Tervei szerint egy harmadik házat is vásárolna a gyönyörű vidéken, mert imádja a Mussomelit és az ottaniakat. – Ismeretlenül is segítenek. Olyan, mint egy másik világ. Amerikában ilyen nem létezik."

Napsütötte Toszkána

A brazil Douglas Roque Fabbriche di Vergemoliban hatalmas lelkesedéssel kezdett bele egy euróért vett házának renoválásába, aztán a koronavírus átírta a forgatókönyvét, az üzletember sem tudott visszarepülni hazájába. Eredetileg azért érkezett egy barátjával a toszkán kisvárosba, hogy felügyelje annak egyik elhagyatott negyedének felvásárlását, lehetőséget biztosítva más braziloknak is a befektetésre.

A település az UNESCO világörökségi védelme alá tartozó erdős területen szétszórt falvak csoportját jelenti, jó néhány üresen álló bányászlakással, melyek nagy részét kizárólag gyalog lehet megközelíteni. Douglas Roque meglehetősen viharvert állapotú farmja mesebeli környezetben fekszik egy kristálytiszta vízű patakon átívelő, évszázadokkal ezelőtt épített festői híd szomszédságában. "Már a felújítási munkálatokat terveztem, amikor mindent lezártak. Szörnyű volt, törölték a járatunkat, és a brazil konzulátus sem segített" – mondta a tulajdonos.

Számos problémával kellett megküzdeniük a hitelkártya havi limitjétől kezdve egészen a szezonális ruhák hiányáig. Mivel februárban érkeztek, csupán téli cuccaik voltak.

Douglas Roque a korlátozások idején online dolgozott a projekten: építési vállalkozásokkal és potenciális vevőkkel vette fel a kapcsolatot, no meg barátokkal, ismerősökkel, akiket esetleg érdekelhet a toszkán életforma, de most még nem utazhatnak. Reméli, hamarosan minden rendeződik. Toszkánáról annyit mondott: csodálatos régió, amely a történtek ellenére igazi álomhely marad.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: CNN, illusztráció: Unsplash)

karantén | koronavírus | ház | tulajdonos | problémák