Megnyitott a világ legszínpompásabb virágoskertje – Elképesztő a látvány!

Ha a tavasszal éledező virágok mesés látványa szívmelengető, akkor van egy hely Európában, amelyet feltétlenül meg kell látogatni. Ez pedig a hollandiai Keukenhof.

Az Amszterdam közelében található hatalmas kertben nem kevesebb, mint hétmillió virág – többségében tulipán – tölti fel a lelkeket. A virágkiállítás harminckét hektáron terül el, minden egyes hagymát Keukenhof negyven kertésze ültet el igen aprólékos munkával. A virágkert idén 75. születésnapját ünnepli.

Az Európa kertjének nevezett csodahely 1949. március 21-én nyitott meg a virághagyma-termesztők és virágexportőrök konzorciumának alapításával, méghozzá azzal a céllal, hogy bemutassák a termékeket és segítsék Hollandia exportját. A következő évben már a nagyközöség is bemehetett: mindjárt az első szezonban kétszázezer látogatót fogadott.

Az Amszterdamtól délnyugatra, Lisse településen található Keukenhof ma a világ egyik legnagyobb virágoskertjeként ismert. Története egészen 1638-ig nyúlik vissza, amikor Adriaen Maertensz Block, a Holland Kelet-indiai Társaság kapitánya és kormányzója megvásárolta a területet, majd egy nagy kastélyt épített oda, amit Keukenhof kastélynak neveztek el. 1857-ben az akkori tulajdonosok, nevezetesen Van Pallandt báró és bárónő megbízta Jan David Zocher tájépítészt, hogy alakítsa át az épület körüli parkot. Ezek a jellegzetes angol stílusú vonalak képezik a mai Keukenhof-kertek alapját.

Manapság mintegy hatszáz termelő és kereskedelmi vállalat szállítja a legjobb virágokat, cserjéket és fákat az évente csupán nyolc héten át tartó kiállításra.

A rózsák és orchideák mellett nyolcszáz különböző tulipánfajtában és az egész ország legszebb cseresznyevirágaiban lehet még gyönyörködni. A számos tematikus pavilon közül a Beatrix pavilonban – ami a korábbi holland királynőről kapta a nevét – orchideák és antúriumok találhatók, míg az Oranje Nassau pavilonban a legjobb rózsákat, krizantémokat és nárciszokat mutatják meg.

A kertben szétszórtan mintegy száz egyedi szobrot helyeztek el, melyek a legkülönbözőbb művészeti stílusokat reprezentálják. Ikonikus pontja az 1892-ben épített szélmalom. Egész Keukenhof lényegében a művészek álmának mondható, különösen azoknak, akik imádnak fotózni. A virágok – minden elképzelhető árnyalatban – minden évben felbukkannak a közösségi médiában, ellenállhatatlan színeikkel vonzanak.

Alapítása óta Keukenhof ugyan népszerű úti célnak számít, hatalmas területének köszönhetően azonban egyáltalán nem zsúfolt.

Ami a megközelítését illeti, Amszterdamból metróval lehet a legkönnyebben eljutni oda; az Europaplein megállónál kell leszállni, majd felpattanni a 852-es buszra, más néven Keukenhof Expresszre. A busz sűrűn közlekedik, menetideje nagyjából fél óra. Schiphol repülőtérről pedig a 858-as buszt érdemes keresni, ami egyenesen Keukenhofba visz.

A tavasz az év egyik legjobb periódusa utazás szempontjából (is). Enyhe a hőmérséklet, kisebb a tömeg és elképesztően gyönyörűek a virágok. A DiscoverCars.com új tanulmánya a világ legszebb tavaszi úti céljait kereste. A módszer nem volt túl bonyolult: a kedvelt hotspotok tavaszi Instagram-hashtagjeinek számát nézték meg. Mindezek alapján összeállt egy 10-es lista. Íme!

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Unsplash)

virágoskert | Keukenhof | megnyitott | legszebb | hollandia

FOLYTASD EZZEL

Úgy fogja élvezni a milliárdos elit a párizsi olimpiát, amire még nem volt példa

Nem érdemes a hétvégén autóba ülni Budapesten: lezárják a fél várost, ezeket az utakat érinti

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom