A jövőt és a pandákat is közelebb hozza Kína legújabb, megaméretű repülőtere

Hivatalosan is megnyitott Kína régóta várt nemzetközi repülőtere Csengtuban, amely új lehetőséget kínál az óriáspandák rajongóinak.

Szecsuán tartomány fővárosa Sanghaj és Peking után a harmadik város lett a gigantikus országban, amely két nemzetközi repülőtérrel büszkélkedhet.

Maga a tartomány a világhírű pandafarm mellett fűszeres konyhájáról és gyönyörű tájairól ismert, melyek együtt Kína egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjává tették az utóbbi években.

A mintegy 10,8 milliárd dollár költséggel felhúzott légi közlekedési csomópont az első fázisban 60 millió utas kiszolgálására is alkalmas lehet évente. A 710 ezer négyzetméternyi területén jelenleg három kifutópálya és két terminál üzemel, a végső fázisban pedig majd kétszer ekkora területen 120 millió utast szolgálhat ki egy év alatt. A Csengtu Tianfu Nemzetközi Repülőter a kínai határzár miatt egyelőre csak belföldi utasokat tud fogadni.

A repülőtér első fázisa öt év alatt készült el, és számos csúcstechnológiát tartalmaz; többek között arcfelismerő szoftvert, self check-in pultokat, intelligens biztonsági rendszereket, és mesterséges intelligenciával rendelkező robot concierge-eket. A repülőteret metróvonal köti össze a városközponttal, így az akár 140 km/órás sebességgel száguldó szerelvényeken 37-44 perc alatt megközelíthető a belvárosból.

Brendan Sobie légi közlekedési elemző szerint az új csengtui repülőtérre a folyamatos gyors növekedés miatt volt szükség. Kína belföldi piaca már teljesen kilábalt a járvány okozta nehézségekből, és gyorsan halad előre. Tekintettel a város méretére és központi fekvésére, Csengtu nagyon jó helyzetben van ahhoz, hogy ebből profitáljon. A Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint Kína belföldi légiforgalma 2021 áprilisában 6,8 százalékkal nőtt 2019 áprilisához képest, a világjárvány előtt a régi csengtui nemzetközi repülőtér pedig utasforgalma alapján a negyedik legnagyobbnak számított az országban. Brendan Sobie szerint ugyanakkor 2020-ban a második helyen állt, mert a többi nagy repülőtérrel ellentétben a járvány kevésbé érintette, mivel leginkább a belföldi piacra támaszkodott.

A Csentgu Tianfu Nemzetközi Repülőtér egyébként csak egy a sok közül, melyet Kína az elkövetkező években tervez megnyitni. A kormány által 2021 elején kiadott tervezet értelmében az ország célja, hogy 2035-re négyszáz repülőtér legyen használatban, ami elég nagy ugrás a jelenleg működő 241-hez képest.

Az elmúlt évek legjelentősebb kínai létesítmény-beruházása a pekingi Daxing nemzetközi repülőtér volt, amelyet 2019-ben adtak át a nagyközönségnek. A néhai Zaha Hadid építész és kínai partnerei által tervezett komplexum kilencvenhét futballpálya méretű terminállal büszkélkedhet.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

mega | átadták | új | csúcs | Csentgu Tianfu Nemzetközi repülőtér | kína

FOLYTASD EZZEL

A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel

A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A Balaton legstílusosabb titka: saját partszakasz, jakuzzi és nyugalom, amit máshol nem kapsz meg
Hirdetés