Kipróbáltam, milyen házhoz rendelni egy kis Franciaországot

Az édességekre építettem, de jutott kredit a sós falatoknak is.

Az utóbbi hónapokban többször sétálgattam a budapesti Újlipótvárosban. Szinte mindegyik alkalommal rábukkantam valami – számomra – újdonságot jelentő dologra; laikusként is felfigyeltem a jellegzetes épületekre, rendre meglepett Újlipócia. A csupaszív és színes városrész elfeledett mesterségeket hirdető cégtáblái, hangulatos kávézói és lakóházai alkalomadtán Párizst juttatták eszembe,

és ugyan soha sem voltam még a francia fővárosban, de a filmek, videók és fotók láttán úgy éreztem, mintha már jártam volna ott.

Ha egyszer végre eljutok oda, biztosan első dolgaim között lesz elbújni egy tradicionális pékség egyik csendes kis sarkába, hogy egy hosszú kávé és egy klasszikus péksütemény társaságában elvegyüljek a helyiek között, és csak úgy figyeljem a pillanataikat.

A múltkoriban a Balzac utcában járva egy kicsit felidéződött bennem ez az idilli kép, amikor megpillantottam az à table-t. Még nem volt szerencsém a kézműves pékséghez és cukrászdához, de gondoltam magamban, ha majd visszakapjuk az egy évvel ezelőtti életünket, egy hétköznap délután beülök oda, és egy órára Párizsba képzelem magam, mert a hely szellemisége, enteriőrje és a termékei révén úgy tűnt, akár ott is lehetnék.

Ameddig viszont csupán a négy otthoni fal között tudom megidézni ezt, marad az elvitel vagy a rendelés, hogy die hard péksütemény-rajongóként tovább tágítsam itt-ott hiányos gallkonyha-ismereteimet. Baguette, pain normand, croissant, pain au chocolat, pain au pistachio, croissant foie gras, croissant jambon, paris brest, mille feuille, bobine és tarte au citron – akadnak köztük kedvelt és eddig még soha sem próbált finomságok, ezért igyekeztem úgy válogatni, hogy a már ismert és a teljesen új dolgok meccsét nagyjából kihozzam döntetlenre.

Kétféle változatból választhattam a franciák sós pitéjéből, végül a sajtos-baconost ikszeltem be. Húsimádóként egy szavam sem lehet a tartalomra, mert rendesen meg van pakolva a quiche, semmit sem spóroltak ki belőle, és a fűszerezést is eltalálták, egyedül a bacont éreztem picit dominánsnak. Sebaj, a főfogásnak megjelölt lazacos szendvicsnél semmiféle hiányérzetem nem volt már. Francia lisztből, hagyományos francia technikával, kézzel formázva készítik hozzá a baguette-et, melynek receptje Provence-ból jön. Sajtkrém, füstölt lazac, citrom és saláta költözik össze a kiadós adagban, egyenletes elosztásban. Könnyű átharapni, friss és üde, már az első falatnál érezhető, hogy a lazac prémium szintet képvisel.

Croissant foie gras néven fut a viccesen akár desszertként is felfogható kacsamájas croissant-juk, melyben a főszereplő mellé fügelekvárt és salátát raknak. A lekvár miatt édesnek érződik, de kiemeli a kacsamáj ízét, amihez kellemes meglepetésként érkezik még a gránátalma, hogy azért legyen némi savasság is. Nem szóltam még a tésztáról, ami mutatós, leveles és könnyű.

Tényleges desszertként egy francia klasszikus mellett döntöttem. A Paris Brest égetett tésztából készül (mint amilyenből a profiterol vagy a képviselőfánk), mandulás-mogyorós pralinékrémmel töltik meg, a tetejére pedig még egy pirított mandulát is tesznek. Először azt hittem, tömény lesz így ebéd után, de semmi ilyesmi nem történt; könnyed és olvadós krémet, harmonizáló textúrákat kaptam helyette.

Nem bírtam ellenállni legalább egy falat erejéig a bobine-nak sem, mert a maracuja minden körülmények között szívesen látott vendégnek számít nálam.

Danish tésztát használnak hozzá, amely tartalmaz tejet és tojást is, ettől pedig egy könnyedebb, omlósabb a végeredmény. Különböző csokoládés-gyümölcsös krémekkel és szárított (liofilizált) gyümölcsökkel szórják meg, ebben az esetben maracujás csokikrémmel és marajucaszórással. Kellemesen savanykás összhatást kelt, és kiváló társnak bizonyult a gőzölgő kotyogós kávé mellé, még akkor is, ha az ablakból kipillantva az Eiffel-torony helyett csak néhány ötödik kerületi háztetőt láttam.

Így tudsz segíteni a bajba jutott éttermeken

Sok minden hiányzott az elmúlt hónapokból: a nyüzsgés, a közös programok, kimozdulások, egy ebéd vagy vacsora a kedvenc éttermünkben. És az éttermeknek is fájóan hiányoznak a vendégek. De hálásak azért, hogy nem felejtettük el őket, és bár mostanában nem láthatják ugyan személyesen, mennyire ízlenek a kedvenc ételeink, de ők változatlanul, ugyanazzal a szenvedéllyel készítik el a finomságokat országszerte, elvitelre, mindenkinek. Annak ellenére, hogy Magyarország nem kifejezetten síparadicsom, több lehetősége is adódik a téli sportok szerelmeseinek arra, hogy csússzanak egyet. Ha pedig síelünk vagy éppen szánkózunk, hamar meg is éhezünk. A korlátozások ellenére szerencsére még mindig tudunk ajánlani olyan helyeket, ahonnan isteni fogásokat rendelhetünk.

(Fotók: á table, Hegedűs Nóra)

á table | budapest | rendelés | paris brest | édesség

FOLYTASD EZZEL

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Titkos helyek, amiket csak a hajósok ismernek Horvátországban

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram