Az országban augusztus elsejétől minden nyilvános zárt helyen maszkot kell viselni a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésére.
"Vannak arra utaló jelek, hogy a járvány mégiscsak egy kicsit újra megindult, ezért meg kell előznünk, és fel kell készülnünk a második hullámra – mondta Emmanuel Macron köztársasági elnök a francia forradalom kitörésének évfordulóján tartott nemzeti ünnepen adott hagyományos élő televíziós interjúban. Készen állunk (a második hullámra), elegendő készlet és utánpótlás is rendelkezésre áll, és a gyakorlatban is megszervezetünk mindent, ami lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a járvány megugrásával, ha megtörténne" – tette hozzá.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy a tömegközlekedési járműveken kötelező a maszkviselés, és az szerinte "jól működik", más nyilvános helyeken viszont "akadozó" a maszkviselés, ezért tartja szükségesnek központilag "megszervezni a dolgokat".
Az éttermekben a dolgozóknak jelenleg kötelező a maszkviselés, a vendégeknek pedig érkezéskor és távozáskor, illetve akkor kell viselniük a maszkot, ha felállnak az asztaltól.
Az üzletekben viszont csak ajánlott az arc eltakarása, ahogy a munkahelyeken is a munkáltatók dönthetnek a szabályozásról.
Ez is érdekelhet:
(Forrás. MTI, fotók: Pixabay)
étterem | covid-19 | koronavírus | koronavírus-járvány | franciaország | kötelező
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
