Kilencvenkét százalékos pontossággal dolgoznak a négylábúak.
Minden segítséget bevetnek a dubaji repülőtéren a Covid–19 elleni harcban – most éppen rendőrkutyákat alkalmaznak.
A jelenlegi protokoll szerint a júliusban újranyitott Egyesült Arab Emírségekbe érkezőknek kilencvenhat óránál nem régebbi, negatív koronavírus-tesztet kell bemutatniuk, de nem ússzák meg a vizsgálatot a magas kockázatú országokból beutazók, valamint a tüneteket mutatók sem. Ebben a vírust kiszagolni képes kutyák segítik a hatóságokat.
Az eljárás úgy működik, hogy a helyi egészségügyi tisztviselők verejtékmintát vesznek az utasoktól, amit egy edénybe helyeznek, a különleges kiképzést kapott négylábúak pedig biztonságos távolságból megszaglásszák és ha pozitív eredményt jeleznek, az utas kénytelen alávetnie magát egy garatminta-vizsgálatnak is.
Az ebek rendkívül hatékonyak: a belügyminisztérium tájékoztatása szerint száz esetből kilencvenkétszer nem tévedtek.
Ez persze nem csoda, hiszen jóval fejlettebb szaglással rendelkeznek, az orruk akár százezerszer is érzékenyebb lehet, mint az emberé. Természetesen erre a feladatra nem minden kutya alkalmas, plusz a kiképzés speciális laboratóriumot és különleges felszereléseket igényel.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash)
szaglás | egyesült arab emirátusok | segítség | kutyák | covid-19 | koronavírus
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

