Jól kell időzíteni.
Összesen húszezer olyan belépőt osztanak ki Barcelonában, amellyel ingyenesen meg lehet nézni a lenyűgöző La Sagrada Famíliát. Mindez a La Mercè fesztivál, a katalán főváros legnagyobb nyilvános utcabáljának keretén belül történik majd.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, akad némi bökkenő: aki ingyen belépőhöz jut, annak csak négy nap áll rendelkezésére a felhasználáshoz, méghozzá szeptember 21. és 24. között. Helyiek és turisták egyaránt jogosultak az igénylésre. A jegyek ára alapból egyébként huszonöt és negyven euró (tíz és tizenhatezer forint) között mozog.
A jegyigényléshez fel kell iratkozni egy sorsolásra szeptember 16-ig, az ehhez szükséges űrlap a Sagrada Família hivatalos honlapján érhető el.
Az ikonikus épület még mindig az építési fázisban tart, a befejezés várható dátuma 2026-ra datálódik, avagy több mint száz évvel azutánra, hogy a főépítész, Antoni Gaudi meghalt.
A látogatók körbejárhatják a bazilikát, és sok érdekességet megtudhatnak a Jézus Krisztus-torony befejezéséhez kapcsolódó munkálatokról – elkészülte után az lesz majd az épület legmagasabb pontja. A La Sagrada Família évente mintegy 3,2 millió látogatót vonz, ezzel Spanyolország legnépszerűbb műemlékének számít.
Kengo Kuma húsz év után visszatért Barcelona még mindig épülő templomába, a Sagrada Famíliába, és kirázta a hideg a látványtól. A japán sztárépítész azt mondja, ez az a világ, amit Gaudí megálmodott magának.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
La Sagrada Família | barcelona | spanyolország | ingyen | belépő
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!