Kicsi, gyönyörű, tökéletes elvonulós hely.
Alighanem többen álmodoztunk már arról, hogy magunk mögött hagyjuk addigi életünket, rányomunk az újratervezés gombra és legalább egy kis időre elköltözünk valahová a világ végére feltöltődni. Ezt az álmot próbálja beteljesíteni a Skóciához közeli Rum sziget vezetése.
A skót partoktól mintegy ötven kilométerre fekvő festői szigeten csupán harmincketten élnek életvitelszerűen. Nem túl sok, úgyhogy a csendes közösség irányítói érthetően növelni szeretnék a lakosság számát, egyúttal elindulni a fejlődés útján.
Egyetlen falu található az érintetlen szépségű szigeten, a kissé elhagyatott Kinloch, ahová a szó szerint vállalkozó szellemű újrakezdőket várják. A letelepedési ajánlat értelmében az újonnan érkezők kivehetik a négy, még épülő házak egyikét, hogy aztán válasszanak az alábbi munkalehetőségek közül: gyermekgondozás, élelmiszer-előállítás, karbantartás, állattenyésztés, vendéglátás.
Az idilli sziget örömmel lát családokat is, merthogy mindössze hat gyerek él Kinlochban – közülük egy óvodás, kettő iskolás korú – és szükség van az utánpótlásra. A kalandvágyók egymáshoz közel épített, fantasztikus kilátást biztosító, kétszobás házikókba költözhetnek be egy természetvédelmi terület közepén,
ahol vadkecskékkel, szarvasokkal és fehérfarkú sasokkal osztozhatnak a csodaszép vidéken.
Mivel kis és összetartó kollektíváról van szó, elsősorban olyan embereket keresnek, akik könnyedén teremtenek kapcsolatot és be tudnak illeszkedni a közösségbe.
Bővebb információt és a jelentkezés részeleteit (a határidő augusztus 28.) errefelé lehet megtalálni.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay – illusztrációk)
ajánlat | nagy sztori | sziget | rum | új élet | letelepedés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



