A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szerint csak az Egyesült Államok légterében naponta több mint 45 ezer járat közlekedik és közel három millió utas van a levegőben. Nem meglepő módon ennyi ember "tesz azért", hogy a légiutas-kísérőknek legyenek sérelmeik – utóbbiak most nyilvánosságra kerültek.
"Légiutas-kísérők, mi a legnagyobb bosszúságotok a repülőgépen?" – szólt a kérdés a szakmabeliek által frissített Two Guys on a Plane (Két srác a repülőn) nevű fiók tweetjében. A kedvenc bosszúságokról érdeklődő poszt gyorsan felkeltette a légikísérők figyelmét, akik meg is osztották a kellemetlenségeiket – talán abban a reményben, hogy az emberek talán odafigyelnek rájuk.
"Kezdjük: az utasok zajszűrő fejhallgatót viselnek, és hangosan visszakérdeznek, hogy 'mi?', amikor beszélni próbálunk hozzájuk" – szólt hozzá egyből valaki.
A készülékekből kirobbanó zaj is gyakori problémának bizonyult.
"Mi van azokkal, akik egyszerűen nem is viselnek fejhallgatót, és úgy játsszák le a videóikat, zenéiket, videojátékaikat, meg a filmjeiket, hogy mindannyian halljuk?" – írta másvalaki.
Ami pedig a kézipoggyászokat és az ülőhelyeket illeti, bőven okoznak frusztrációt.
"A hátizsákokat a fej feletti tárolókba pakolják, amikor kifejezetten azt mondjuk az utasoknak, hogy az egy közös hely, és a nagy bőröndöknek van fenntartva, a hátizsákot az előttük lévő ülés alá kell tenniük" – osztotta meg észrevételét egy légikísérő.
A mosdó használatával kapcsolatban is akadnak problémák, legalábbis azn utasokkal, akik "pelenkákat, folyékony szappanos flakonokat, jegygyűrűket és mobiltelefonokat dobálnak a vécébe. Mindenféle dolgot ki kellett már húznom onnan" – írta valaki felháborodva.
Bár egy hosszú repülőúton a nyújtózás jó és szükséges dolog, egy dolgozó nincs különösebben oda a levegőben tornázó utasokért.
"Ki nem állhatom, amikor az emberek a gép konyháját jógastúdiónak nézik. Egyszer a kiszolgálás közepén visszamentem, és azt láttam, hogy egy nő éppen fejenáll. Mondtam neki, hogy elnézést, de mi itt dolgozunk, köszönjük."
A légikísérők munkája nehéz. Bár legtöbben a nem problémás utasok közé soroljuk magunkat, mégis meglepődünk bizonyos szabályokon és azok esetleges megszegésén – például amikor megkérjük a személyzetet, tegyék fel a táskánkat a fej feletti tárolóba (elvileg ezt nem szabadna). De bőven akadnak olyanok, akik ennél sokkal messzebb merészkednek.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images, Unsplash)
fedélzet | repülés | titok | utazás | bosszúság | légiutas-kísérő
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


