A többszöri metró-, vonat- és buszátállással járó ingázás alapvetően a modern kor poklát jelenti. Ezekben a városokban viszont nem ennyire rémes a helyzet.
A TimeOut magazin helyi lakosok segítségét kérte annak érdekében, hogy megtalálja a világ legjobb tömegközlekedési rendszerével rendelkező városait. Az élmezőnybe végül tizenkilencen kerültek,
a lista élén pedig Berlin végzett.
A berliniek kilencvenhét százaléka elismerően nyilatkozott a város közlekedési hálózatáról. Kiemelték az U-Bahnt, amely összesen 175 állomást kínál az utazóknak kilenc, egyszerűen navigálható vonalon. És akkor még nem szóltak az S-Bahnról, a városi-elővárosi vasúti rendszerről, amely Berlin szívével közi össze a külvárosokat.
A második helyet a cseh főváros érdemelte ki, ahol a helyiek kilencvenhat százaléka szerint könnyű tömegközlekedéssel közlekedni. Mindannyian láttuk már a klasszikus prágai fotókat a piros-fehér villamosokról, mégis kevés szó esik a város lenyűgöző metrórendszeréről. Pedig…
A harmadik helyezett Tokió lett, ahol rengetegen használják a tömegközlekedést, ami nemcsak kiválóan karbantartott és könnyen navigálható, de egyre könnyebben kiismerhető a japánul nem beszélők számára is.
Íme, a világ tizenkilenc legjobb tömegközlekedéssel rendelkező városa:
- Berlin
- Prága
- Tokió
- Koppenhága
- Stockholm
- Szingapúr
- Hongkong
- Tajpej
- Sanghaj
- Amszterdam
- London
- Madrid
- Edinburgh
- Párizs
- New York
- Montreal
- Chicago
- Peking
- Mumbaj
Spanyolország pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a megélhetési költségek növekedése miatt valamilyen módon segítséget nyújtson a lakosságnak. Felére csökkentették a tömegközlekedés árait, mérsékelték az áfát és az üzemanyagadót, most pedig számos rövid- és középtávú vonatutat tesznek teljesen ingyenessé a törzsutasok számára.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
legjobb | lista | rvárosok | tömegközlekedés | rangso
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

