Egy kicsit komolyabb szervezést igényel majd.
A Louvre vezetése bejelentette, hogy a túlzsúfoltság csökkentése érdekében harmincezerre korlátozza a napi látogatók számát. Laurence des Cars, a Louvre igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy a Louvre "kellemes élményt szeretne nyújtani, különösen a múzeumba először betérőknek".
A világjárvány előtti állapotokhoz képest (amikor is napi 45 ezer látogatót fogadott az intézmény) az új policy harmadával csökkenti a belépők számát.
Míg 2019-ben még napi 45 ezer napi látogatónak örülhetett a múzeum, addig a világjárvány idején történt bezárás óta csak körülbelül harmincezernek.
Más szóval, az új kezdeményezés célja, hogy fenntartsa a jelenlegi nézőszámot, és megakadályozza, hogy az a korábbi szintre emelkedjen – különösen a 2024-es párizsi olimpiai játékokra való tekintettel.
Mindez azért elég jól hangzik. Megnézhetjük a Mona Lisát anélkül, hogy úgy éreznénk magunkat, mintha egy rögbimeccsen lennénk. Egy kicsit szervezettebben gondolkodni pedig csupán kis erősfeszítésnek tűnik a sokkal kellemesebb élményért cserébe. Ráadásként a Louvre-ba már régóta lehet online is belépőhelyet foglalni.
A Paris Explore nevű Instagram-fiók nemrég posztolta egy Párizsban élő influenszer, bizonyos Volgaleoni tanácsait, melyek arról szóltak, hogy mi mindent ne csináljunk Párizsban. A Matadornetwork utánajárt, mennyire kell komolyan vennünk ezeket az intelmeket.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images, Unsplash)
látogatás | louvre | párizs | limit | változás | napi
A Balaton kapuja: Kenese Bay Garden Resort & Conference Hotel
A szenvedély, az árulás és a túlvilág jelenik meg egyetlen, zsigerig ható kortárs darabban a Müpa színpadán

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!