Minél magasabb szintű hotelben foglal szobát a szigetre érkező, annál több pénz marad a zsebében.
Málta is beszáll a globális idegenforgalmi marketingbe: a járvány miatt válságba került turisztikai iparág fellendítése érdekében már júniustól várják a szigetre a turistákat – és ehhez némi ösztönzést is adnak.
A hivatalos közlemény szerint a Máltai Idegenforgalmi Hivatal valamennyi látogatónak fizet, aki legalább három éjszakára szállást foglal a programban szereplő három-, négy- és ötcsillagos szállodák valamelyikében.
Az ötcsillagos hotelt választók minden közvetlen szállodai foglalás után fejenként száz eurót (kb. 37 ezer forintot) kapnak, a négycsillagos szállodák vendégei hetvenöt euróval (kb. 27 ezer forinttal) számolhatnak, míg a háromcsillagosban nyugovóra térők pénztárcája ötven euróval (18 ezer forinttal) gazdagodik.
Clayton Bartolo turisztikai miniszter hozzátette, hogy ezekre az összegekre a szállodák még ennyit rátesznek, tehát egy Máltára érkező, legalább három éjszakát egy ötcsillagos hotelben töltő turista akár kétszáz eurót (74 ezer forintot) is kereshet az ott tartózkodása idején. A Máltához tartozó Gozo szigetén a hasonló kategóriájú szállodákban szobát foglaló turisták visszatérítése pedig tíz százalékkal magasabb lesz.
A projektre három és fél millió eurót különítettek el, a kezdeményezés pedig 35 ezer látogatót vonzhat a szigetre.
Jelenleg Máltán részleges korlátozó-intézkedések vannak érvényben, jelentősebb enyhítésre április 26-tól lehet számítani, június 1-től pedig a sziget hivatalosan is megnyitja a határait a külföldiek előtt.
Az ország bevételei huszonhét százalékban az idegenforgalomból származnak. 2019-ben 2,7 millió látogató érkezett a szigetre, a koronavírus-járvány miatt azonban nyolcvan százalékkal visszaesett a Máltára látogatók száma.
Eközben Velencében még a vaporettókon is oltani fognak, és nagyon várják a magyar turistákat. Míg Velence lázasan dolgozik az újranyitáson, az angolok már kitárták a kocsmák ajtajait, itthon pedig egy remek startupprogram keretében kaphatsz nagy támogatást, ha van egy jó ötleted a turizmus fellendítésére.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Pixabay)
szálloda | fizet | utazás | nyár | málta | foglalás
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Ezért nem szeretik a légiutas-kísérők, ha nincs becsatolva az öved, amikor alszol a repülőn
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


