Marco Pierre White ismét nemet mond. Az összeférhetetlenségéről (is) hírhedtté vált brit sztárséf majd’ húsz évvel ezelőtt már meghökkentette a világot, amikor köszönte szépen és inkább visszaadta a gasztronómia legnagyobb presztízsértékű elismerését, a Michelin-csillagot. Most lényegében újra megtette.
White ezúttal elébe ment az eseményeknek. A Channel News Asiának nyilatkozva üzent a híres-neves étteremkalauz szerkesztőinek, hogy ha esetleg megfordulna a fejükben, hogy netán Michelin-csillagot adnának a Szingapúrban megnyitott legújabb helyének, a The English House-nak, előtte legyenek szívesek megkérdezni őt.
Ne legyünk naivak: a fenegyerek bizonyára csípőből mondana nemet a lehetőségre.
– "Nincs szükségem a Michelinre és nekik sem rám. Ők abroncsokat adnak el, én meg ételeket. Egyetlen álruhás munkatársuk sem tud többet az ételekről nálam, akkor mégis miért fogadnám el olyan emberek kritikáit, akiknek közel sincs akkora jártasságuk a témában, mint nekem?" – mondta az esettel kapcsolatban White, amiről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy most újra felvette a lázadójelmezt, vagy csak egy ügyes marketingfogással akarja népszerűsíteni a szingapúri éttermét.
White előéletéből kiindulva hajlunk az előbbire.
Mindössze huszonhat évesen már saját éttermet nyitott és rögtön a nyitás évében elkönyvelhette első Michelin-csillagját, néhány évvel később pedig a saját nevén futó vendéglátóhelye mindjárt három csillagot kapott. Ekkor bizonyára még nem tekintett vörös posztóként a piros borítós kiskönyvre, de 1999-ben sokkolva a nagyvilágot, visszaadta a csillagait és egy időre magánéleti okokra hivatkozva a szakmát is otthagyta (no meg állítólag elveszett a Michelin kritikusaiba vetett bizalma).
Neki köszönhetjük (?) a generációkat meghatározó militáns konyhai stílust.
Kizárólag a tökéletes fogást volt képes elfogadni a tányéron, a legkisebb hiba esetén is keményen lecsapott a hatalmas nyomás alatt tartott és néha megalázásig fajuló vezetési módszereit elviselni kénytelen beosztottjaira – többek között Gordon Ramsey-re, merthogy a pokol konyhájának főnöke is az ő istállójából került ki.
Az ötvenes éveiben járó brit rosszfiú napjainkra elvileg lenyugodott. Már nem dobat ki étteremkritikusokat, a kések sem töltenek annyi időt a konyha légterében, mint régen, illetve főzős műsorokban és reklámokban is szerepet vállalt.
Talán mégis hiányzik neki az adrenalin.
Ez is érdekelhet:
michelin-csillag | michelin kalauz | kritika | Marco Pierre White | étterem | szingapúr
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

