Mauin csupán előzetes regisztrációval lehet megnézni a világ legszebb napfelkeltéjét

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Nemcsak korán kell kelni, hogy aranyat leljünk Mauin, hanem előre gondolkodni.

A Hawaii-szigeteken már napfelkelte-turizmus is létezik. A Haleakala napfelkelte ugyanis rendre az erre szakosodott listák (bizony, ilyen is van) első helyén szerepel – nem véletlenül nevezte Mark Twain a "legfenségesebb látványnak", amit valaha látott. Ahhoz viszont igencsak ébernek kell lennünk, hogy mi is részesüljünk az élményben.

Kizárólag előzetes regisztráció után lehet gyönyörködni a megkapó látványban a vulkán tetején, mert az utóbbi időben megsokszorozódott az odalátogató turisták száma, és a személyzet már nem bír annyi embert fogadni. Előfordult, hogy egyszerre ezren tobzódtak a csúcson, ami értelemszerűen komoly biztonsági kockázatot jelentett, az egymást taposó tömeg ráadásul kárt tett a különleges növényzetben is.

A park igazgatósága szerint mindezért a közösségi média a hibás,

mert az Instagramon és a Facebookon megosztott bámulatos képek hatására még többen érkeztek az addig is zsúfolt Maui szigetére.

A korlátozás értelmében reggelente csupán százötven autó mehet fel a kilátóhoz (ennyinek van hely), a regisztrációs díj pedig járművenként egy dollárba kerül (a parkbelépő ára húsz dollár). A foglalást a bejáratnál papíron kinyomtatva kell bemutatni, és természetesen a személyi okmányokra is szükség van. Maximum hatvan napra előre lehet helyet foglalni, ám a korlátozás kizárólag napfelkelte idejére, a hajnali három és reggel hét óra közötti időszakra, valamint az egyéni turistákra vonatkozik (a szervezett csoporttal érkezőknek nem kell aggódniuk).

Az idejében tett foglalás sem garantálja viszont a csodás napfelkeltét, hiszen a park nem tudja biztosítani a tökéletes időjárási viszonyokat. Pénzvisszatérítés pedig nincs.

Ez is érdekelhet:
Pusztító a hawaii vulkánkitörés, de ez a pusztítás meghatóan gyönyörű

A Kilauea vulkán mintha a pokol levével folyatná össze az érintetlen tájat.

(Fotók: Getty Images)

hawaii | korlátozás | maui | turizmus | vulkán | regisztráció

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom