Milano keeps on cooking – vagyis Milánó tovább főz. Ez a neve a kampánynak, amihez legalább negyven séf, szakács, pizzasütő, cukrász csatlakozott. Közöttük bőven találunk Michelin-csillagos nagy sztárséfet is. A mozgalom célja, hogy a vesztegzár alá helyezett Olaszországban kicsit lazítsanak az otthon rekedt lakosok szorongásán, félelmén. Ezért ők főznek és főznek, az Instagramon osztják meg receptjeiket.
Mi is megírtuk, hogy az olaszok #otthonmaradok hashtaggel kívánnak tudatosan és büszkén kiállni amellett, hogy képesek felülkerekedni egyéni szabadságukon és kényelmükön, a közösség érdekében. Már híres arcai is vannak a közösségi összefogásnak, például Frencesco Totti futballista, Tiziano Ferro, Jovanotti és Eros Ramazotti zenészek, és Paolo Sorrentino Oscar-díjas rendezőzseni, hogy pár olyan példát említsünk, akiket itthon is ismerünk.
Olaszországot említve az elmúlt napokban-hetekben a COVID–19 és a leterhelt egészségügy jut eszünkbe, de az otthon maradó állampolgárok nem is lennének igazi olaszok, ha nem gondolnának arra, mit tesznek az asztalra az család elé.
Esetükben megállja a helyét a több kiló liszt betárazása, hiszen szinte minden mamma és az utánuk következő generációk is szívesen gyúrnak például házi pastát.
Ehhez szeretnének segítséget nyújtani az ismert gasztronómiai szakemberek, séfek, pizzaiolok és cukrászok.
A Milano keeps cooking mozgalom keretein belül olyan kiválóságok, mint Filippo La Mantia, Enrico Bartolini, Andrea Berton főznek az Instagramon, és segítenek jobbnál jobb receptekkel mindazoknak, akik otthon ragadtak, és rémképekkel a lelki szemeik előtt várják a vírus elvonulását.
Jókedéllyel, szeretettel főznek és mutatják meg, hogy nem félnek, még ők sem, pedig a vendéglátás és a turizmus kéz a kézben járnak, és bizony a Michelin-csillagos éttermeknek is ugyanúgy be kellett zárniuk, mint a bisztróknak, kávézóknak.
A kampányhoz csatlakozó tehetségek és ételművészek mindennapjaiba és legjobb receptjeibe leshetnek be az olaszok (és persze mindenki, aki követi a hashtaget és az élő és Insta Story highlightba került videókat). Lássuk be, példátlan ez a közelség, és megint csak rendkívüli az életigenlés és összefogás is. A séfek igyekeznek kevés alapanyagos, egyszerűbb receptúrákat megosztani, de azért a kicsit emeltebb gurmévonal sem marad ki majd.
A mozgalomhoz egy kötényt is gyártottak, azok megvásárlásával a vírussal harcoló olasz kórházak egyikét lehet támogatni.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images, Unsplash, Instagram)
michelin-csillag | otthonmaradok | olasz séfek | milánó | koronavírus | instagram
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!