Kozma Roland egyik este felcaplatott a pécsi tévétorony tetejébe, és vitte magával a fényképezőgépét is. Úgy tűnik, jól tette.
"Hobbiszinten űzöm a fényképezést, lelkes amatőrnek tartom magam. 2009-ben kezdtem el fotózni telefonnal, aztán rá fél évre a barátaim megleptek egy komolyabb géppel" – mondja az alábbi képekért felelős Kozma Roland, aki főállását tekintve operátorként dolgozik, illetve raliversenyekre jár operatőrködni sportos videókat készítő stúdióknak.
Szabadidejében az objektívje mellett legszívesebben a túrabakancsát kapja elő, olyankor barátaival járja a Mecsek kanyargó ösvényeit. A tévétoronyról megörökített naplemente ihletét a megyei webkameráknak köszönheti.
"Mindig követem a baranyai webkamerákat. Egyik nap, miközben a városban ködös, szmogos, szürkeségre ébredtünk, addig a tévétorony kameráján keresztül azt láttam, hogy a Mecsek legmagasabb pontján szikrázó napsütést élvezhetnek az ott lévők. Ez adta ötletet, hogy Erik barátommal felkerekedjünk naplementét fotózni, hátha elcsípünk pár jó pillanatot... Szerencsére jók voltak a megérzéseink" – eleveníti fel a képsorozat háttérsztoriját Kozma Roland.
Az 1973-ban átadott, 197 méter magas pécsi tévétorony az 535 méter magas Misina csúcsán áll. A tetején kialakított, üvegfalú presszóig gyorslifttel lehet feljutni, a nyitott kilátóterasz a presszó fölött található. A Misina-tetővel együtt 610 méterrel a tengerszint felett nézelődhetünk. Körkilátójából szép időben messzire el lehet látni: déli irányban a várost, illetve a Baranyai-dombságot, messzebb a Villányi-hegységet és a horvát Papuk-hegyet csodálhatjuk meg, keleti irányban a Zengő, nyugatra a Tubes, északra a Mecsek magaslik. Tiszta időben akár a Badacsony is látható.
A hobbifotós arra figyel a képeinél, hogy azt adja át, amit a szeme lát; szép színekben pompázzanak a felvételek, se túlszínezés, se agyonretusálás ne legyen rajtuk. "Amilyen csodás volt aznap a naplemente, nagyon nem is kellett hozzányúlni a nyers képekhez" – mondja Roland, mi pedig csak elismerően bólogatni tudunk.
Nyugtató hegyek
Nordland hegycsúcsai felérnek egy levél Xanaxszal. Bebizonyítjuk. Valaki pedig felmászott a Salgótarján közelében lévő salgói várba, hogy megmutassa nekünk a hófedte Magas-Tátrát. Itthon úgy gyönyörködhetsz a Pilis varázslatos színeiben, ahogy eddig talán még soha. Nem könnyű a legszebb hegycsúcsokat tartalmazó listát sem összeállítani, hiszen megannyi bámulatosan szép hegycsúcs magasodik a bolygónkon. A mi top 10-ünkön akadnak klasszikusok, laposak, filmben szerepeltek, rosszul lefordított nevűek és még szivárványszínűek is!
(A cikkhez felhasznált forrás a Wikipedia ide vonatkozó szócikke.)
pécs | kozma roland | fotós | naplemente | tv-torony | mecsek
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!