Húsz hónap után először szállt le nemzetközi járat ebben az egzotikus országban

Majdnem két évet vártak erre a nagy napra a kambodzsai repülőtéren.

Húsz hónapja nem fogadott nemzetközi járatot Kambodzsa három nagy reptereinek egyike, a Siem Reap. A gép Szingapúrból érkezett pénteken,

és ez volt az első nemzetközi járat a Siem Reap-en 2020 márciusa óta.

A járat újraindítása vélhetően sokat segít a két ország közötti légi forgalom helyreállításában a világjárványból eredő kihívásokkal teli hónapok után.

Ezt követően a szingapúri nemzetközi repülőtér napi rendszerességgel indít gépeket Szingapúr és Siem Reap között. A Vaccinated Travel Lane (VTL) járatai várhatóan heti négyszer közlekednek majd, és a tervek szerint karanténmentes beutazást biztosítanak Szingapúrba az arra jogosultak számára.

Siem Reap a nemzetközi járatok újbóli megnyitása után várhatóan még több turistát fog fogadni, Kambodzsa pedig a terület első számú szabadidős és kulturális célpontja lehet.

Mikor érdemes Kambodzsába utazni, és egyáltalán miért tűzzük ki úti célul ezt a távoli országot? Mutatunk négy elképesztő helyet, amelyek miatt mi azonnal leraktuk a voksunkat a vendégszerető ékszerdoboz mellett!

(Forrás: Times of India, fotók: Getty Images)

első | nemzetközi | reptér | 20 hónap | járat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom