Átírhatja-e a nyári utazási terveket az ukrajnai háború?

Nem túl jók a kilátások az árakat tekintve.

Mivel a világ Ukrajnára figyel, nem meglepő módon az utazási irodák idén először tapasztalták meg a foglalások lassulását. A Travel Weekly szerint az utazási irodák az ügyfelek oldaláról "idegességről" számolnak be; sokan ugyanis bizonytalanok abban a tekintetben, hogy hová és mikor utazzanak el. Az utazási vállalkozásokat ért károk mértéke azonban nagyjából csak húsvét körül fog kiderülni, amikor a nyári foglalások hagyományosan a csúcson vannak.

"A háború nagy nyomást gyakorolhat az amúgy is kihívásokkal teli gazdasági környezetre, és megnehezítheti az utazási keresletet ebben az évben" – mondta az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) képviselője. Az olajárak közelmúltbeli megugrása és annak a gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatása "magasabb közlekedési és szállásárakkal, valamint kínálathiánnyal járhat, továbbá veszélyeztetheti a fogyasztói keresletet és a beruházással kapcsolatos terveket".

Az esetlegesen elmaradó nyaralások persze aligha a válság legrosszabb következményei, ám olyan országoknak, mint mondjuk Ciprus és a Seychelle-szigetek  – ahol a turizmus az egyik legfontosabb gazdasági pillér –, az emberek megélhetésére gyakorolt hatása valódi aggodalomra ad okot. Különösképp a járvány harmadik nyarán.

Azok, akik a világjárvány idején elvetették a komolyabb terveket, nagyon szeretnének már újra útra kelni, legyen szó akár repülőről, vonatról vagy hajóról. De milyen hatással lehet a háború az elképzeléseikre?

Rengeteg amerikai turista például úgy dönthet, hogy inkább elkerüli Európát.

"Az Egyesült Államok és Ázsia piacai – amelyek most kezdenek csak igazán megnyílni, és egyébként hajlamosabbak a kockázatkerülésre –, különösen érintettek lehetnek főként az Európába irányuló utazások terén" – mondja az UNWTO. Az Európa és Ázsia közötti utasforgalomra pedig az is hatással lesz, hogy bizonyos európai légitársaságoknak át kell vezetniük az útvonalaikat az orosz légtéren. A probléma leginkább a Finnairt érinti.

Kelet-Európa biztonságos

Az EASA az EU azon ügynöksége, amely a légteret figyelve ügyel az utasok biztonságára. Közvetlenül az oroszok ukrajnai invázióját követően, február 24-én "konfliktusövezetre vonatkozó tájékoztatót"  adott ki, amelyben figyelmeztette a légitársaságokat, hogy ne repüljenek Ukrajna, valamint Moldova, Fehéroroszország és Oroszország egyes részei fölött.

Ez a kockázati zóna hetekkel később sem bővült, ami azt jelenti, hogy a környező országokba, tehát Lengyelországba, Szlovákiába, Romániába, Észtországba, Lettországba, Litvániába és Törökországba nyugodtan lehet utazni.

Eközben a TripAdvisor összegyűjtötte azoknak az új úti céloknak a listáját, melyekre a felhasználók a leginkább szeretnének eljutni idén. Az “új” ebben az esetben azokat a helyszíneket jelenti, melyeknek a legnagyobb mértékben nőtt az online népszerűsége az elmúlt évben.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

háború | utazás | hatás | oroszország | repülés | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ezért nem probléma, ha elered az eső Horvátországban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom