Köszi, japán jen!
A turisták idén újra visszatértek Japánba, a hivatalos adatok szerint a számuk majdnem elérte a járvány előtti szintet. Az ország szeptemberben már a negyedik egymást követő hónapban több mint kétmillió nemzetközi látogatót fogadott, ez pedig valamivel több mint 96 százaléka a 2019-es, a világjárvány és a lezárások előtti szintnek.
Japánban voltak egyébként a legszigorúbb korlátozások a határzárat tekintve, az ország az utolsók között engedte csak fel a sorompót. Csupán egy évvel ezelőtt hozta vissza a vízummentességet számos ország számára, és májusban törölték el az összes fennmaradt ellenőrzést.
Mostanra viszont már özönlenek a turisták, nagyrészt azért, mert a jen harminchárom éves mélypont közelébe süllyedt, emiatt Japán meglepően olcsó nyaralóhellyé vált. – Az Egyesült Államokban az infláció miatt minden drága, Japánban viszont sokkal barátibb – mondta ezzel kapcsolatban John Hardisty, egy hawaii turista.
A turisták újbóli beáramlása viszont nyomást gyakorol Japán legnépszerűbb helyszíneire. A Fudzsi-hegyre látogatok száma például drámaian megnőtt, ami környezetszennyezést és biztonsági aggályokat okoz, nem beszélve a hozzáférés korlátozásáról generált komoly vitákról.
Érdemes tehát több okból is a tömegmentes Japánt és bizonyos alternatív úti célokat választani, ami segít enyhíteni a túlturizmus hatásait. Ilyen lehet például Iriomote szigete, melyet 2021-ben vettek fel az UNESCO világörökségi listájára.
Iriomote egy 160 szubtrópusi szigetből álló szigetcsoport része a Kelet-kínai-tengeren fekvő Okinawa prefektúrában. A természetkedvelők paradicsomának számít, több mint 90 százalékát trópusi erdő borítja, és ott található Japán legnagyobb mangrove dzsungele is. Gyönyörű a tengerpartja, van egy szép Mariudo-vízesése és lombos túraútvonalai, amiket még nem szennyezte be a tömegturizmus.
Tudtad, hogy Japánban köszönéskor a meghajlás szöge 5-től 90 fokig terjedhet? Vagy hogy van olyan vonat, amelyik 320 km/órával közlekedik, másodpercre pontosan érkezik és a kitakarítására pontosan hét perc áll rendelkezésre? Esetleg azt, hogy a távol-keleti szigetországban a WC státuszszimbólumnak számít? Íme egy izgalmas gyűjtés a felkelő nap országáról.
(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)
japán jen | népszerű | utazás | olcsó | túlturizmus | japán
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Elfeledett olasz szigetek, ahol nincs tömeg, csak vulkánok, színes kikötők és kristálytiszta tenger
2180 kilométer bringával: elképesztő új kerékpáros útvonal nyílt Spanyolországban
5 dolog, amit nagyon szeretnének a légiutas-kísérők, hogy bárcsak minden utas tudna
Ez a 10 úti cél most a Z generáció kedvence
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!



