Ellentmondásos és olykor összeférhetetlen figurák. Zsenik és fenegyerekek, akiknek megvalósult látomásai nélkül egészen biztosan teljesen más környezetben élnénk. Bemutatunk öt kultikus építészt a smirglimodorútól a kritikabarátig.
Keresztapa és provokátor – Rem Koolhaas
Nevezték a kortárs építészet keresztapjának, örök provokátornak, és a világ legellentmondásosabb építészének is.
Mondták, hogy nincs/kategorizálhatatlan a stílusa, mások éppen ezért a legkülönfélébb stílusokhoz sorolták be. Hiába, Rem Koolhaas a 21. század egyik leginnovatívabb építésze.
A laikusoktól is tud tanulni – Anthony Gall
Negyedik-ötödik generációs ausztrál, a tanár szülei mégis erősen kötődnek Európához, talán az ír, angol, skót, dán ősök miatt. Nem bántják a kritikák, úgy látja, volt egy emésztési idő, amíg az emberek megbarátkoztak az új épülettel.
A bírálatok azért sem bántják, mert a laikusoktól is mer tanulni, a kritikákból le tudja szűrni, hogyan viszonyulnak a lakók egy-egy városrészhez vagy épülethez.
Goromba és maximalista – Goldfinger Ernő
Állandóan kiabált, egy pillanat alatt felfortyant, ha valami nem tetszett neki, még a privát beszélgetéseiben is ijesztően hangosnak tűnt a kimért angolok számára.
A smirglimodorú építészt, Goldfinger Ernőt mégis imádták a tanítványai és a munkatársai, jórészt mert a hirtelen dühkitöréseit zömmel szakmai alázata generálta.
Hullámzó formák, fémes csillogás, monumentalizmus – Frank Gehry
Fiatalkorában otthagyta a Harvardot, ma mégis a világ egyik legelismertebb építésze, aki a különleges anyagok és hullámzó formák mágusa.
Dióhéjban ő Frank Gehry, a művész, aki mesterien egyensúlyoz az alkotói önkifejezés és a fizika szigorú törvényeinek határvonala között.
Képregényrajzolóból szupersztár – Bjarke Ingels
Ars poeticája merész, első pillantásra is az emlékezetbe vésődő épületekben ölt testet.
Pedig tizenkilenc éves korában csak mintegy mellékesen kezdett építészetet tanulni, ez azonban nem akadályozta meg, hogy később sztárépítész váljon belőle, aki kilenc év alatt felépít egy 400 fős céget, aki a Google-nek dolgozik, és megtervezi a World Trade Center egyik utódépületét.
(Fotók: Getty Images, Flickr, Unsplash, Independent, Deezen, National Trust)
rem koolhaas | Bjarke Ingels | goldfinger ernő | történet | dizájn | építész
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!