Miközben Lisszabon és Porto utcáit évente turisták milliói lepik el, addig Portugáliának létezik kevésbé ismert arca is. Egy olyan vidék, amely megőrizte nyers szépségét, történelmi pillanatait és nyugodt ritmusát.
Ennek a "rejtett világnak" az egyik legpompásabb helye Castelo Novo, ami egy közel 800 éves falu a Beira Baixa régió szívében, és amelyet az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) turisztikai szempontból a világ egyik legjobb településének választott.
Castelo Novo története egészen a 13. század elejéig nyúlik vissza. Legkorábbi írásos említése 1202-ből származik, amikor még Alpreada néven ismerték. A falu stratégiai jelentőségét felismerve I. Dinis király gótikus stílusban építtette újjá a várat, majd számos középkori épület felhúzását rendelte el, hogy megvédje a királyságot az esetleges támadásoktól.
A dombtetőn álló vár ma is Castelo Novo egyik legnagyobb büszkesége. A látogatók szerint az ottani panoráma még borús időben is lenyűgöző: a Garduna-hegység lankái és a környező vidék látványa valóban igéző.
A falu nemcsak építészeti, hanem régészeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A Quinta do Ervedal római fürdői Castelo Novo egyik fő látványosságának számítanak, és bepillantást engednek azokba az időkbe, milyen volt az élet ezen a vidéken évszázadokkal ezelőtt.
A macskaköves utcákon sétálva a látogatók felfedezhetik a történelmi kúriákat, megismerhetik a hagyományos borkészítés folyamatát – beleértve a szőlőtaposást is! –, valamint végigjárhatják a Molnárok Útját, ahol az egykor a falusi életet meghatározó szélmalmok maradványai láthatók.
Castelo Novo viszont nem csupán múltjával, hanem jövőbe mutató szemléletével is kitűnik. Az UNWTO például külön elismerte a falu fenntarthatósági törekvéseit: Castelo Novo lett ugyanis Portugália első teljesen karbonsemleges turisztikai célpontja. A település öt elektromos járművet üzemeltet, amelyek a közeli vasútállomásokról szállítják a faluba a turistákat, ezzel is csökkentve a környezeti terhelést és erősítve a felelős turizmus eszméjét.
A Castelo Novót felfedező turisták gyakran emlegetik a falut amolyan "titkos királyságként", leginkább a domb tetején álló várat és a pazar panorámát kiemelve.
Castelo Novo Lisszabonból körülbelül három és fél órás vonatúttal vagy két és fél órás autózással érhető el. Coimbra felől mindössze kétórás autóút vezet oda, így akár egynapos kirándulásra is ideális úti cél lehet onnan.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
gyöngyszem | királyság | karbonsemleges | előremutató | titkos | panoráma
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Soha többé ne tedd az ágyra a bőröndödet, miután sokkoló eredményt hozott egy kutatás
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


