Másként bánhatnak veled a repülőn, ha bizonyos színű ruhában utazol

Itt az ideje vörösre festeni az eget!

A piros ruhát viselők jobb kiszolgálást kaphatnak a repülőgépeken a nem pirosba öltözött utasokhoz képest – derül ki az Airplane Tips utazási tanácsadással foglalkozó blog egyik bejegyzéséből.

"A személyzet tudat alatt fontosabbnak vagy magasabb státuszúnak érzékelheti a piros ruhát viselő utasokat, ami jobb, figyelmesebb kiszolgálást eredményezhet" – írta Stephanie Lee, a blog szerzője. "Tehát, ha azt szeretnénk, hogy a repülés során elsőrangú bánásmódban részesüljünk, fontoljuk meg a piros szín beépítését az öltözékünkbe" – tette hozzá.

A blog idézi a "The Red Dress Effect" nevű jelenséget, amely szerint a piros ruhát viselő nőket vonzóbbnak tartják. Ezt egyébként tanulmányok is alátámasztják.

A vörös szín erőteljesebbnek és dominánsabbnak is tűnhet – ez már a Journal of Evolutionary Psychology című folyóiratban korábban megjelent írásban olvasható.

A vörös szín továbbá az éberséget és a reakcióidőt is növelheti a Science Daily című tudományos lapban közzétett tanulmány alapján.

"Az erőteljes piros szín viselése a repülőtéren vagy a gépen számos pozitív módon alakíthatja az utazás élményét. Mivel a piros képes megragadni a figyelmet, vonzalmat kelt, valamint magabiztosságot és tekintélyt sugároz, a légitársaságok személyzete és a biztonsági személyzet jobban favorizálja a piros ruhás utasokat" – írta Lee.

Egy pilóta pedig elárulta, miket érdemes csinálni, ha félsz a repüléstől, ezt az öt másodperces biztonsági trükköt pdig minden utasnak tudnia kell, amikor felszáll a repülőre.

(Forrás: New York Post, fotók: Getty Images)

vörös | szín | ruha | kiszolgálás | utazás | repülés

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom