A Skyscanner repjegyár-összehasonlító szolgáltatás szakembere egy sor olyan tippet adott, amelyek segíthetnek abban, hogy kényelmesebben és kellemesen töltsük el a hosszú repülőutakat.
A kényelmetlenségek elkerülése érdekében Catherine McGloin elsőként azt javasolta, hogy ne feledkezzünk meg a megfelelő ruházat kiválasztásáról. "Az órákig mozdulatlanul ülés és a légkondicionáló által fújt hűvösebb levegő miatt több laza réteg viselése ideális, hogy repülés közben szabályozhassuk a hőérzetünket" – mondja. "Az ékszereket hagyjuk meg a nyaralásra, a gépen fölösleges viselni, inkább pakoljuk el. Vészhelyzet esetén a zárt orrú cipő jobb, mint a flip-flop, és győződjünk meg róla, hogy nem viselünk-e túl szűk lábbelit, mivel a lábak a nagy magasságban megduzzadnak".
A szakértő szerint mindig törekedjünk a minél előbbi helyfoglalásra, hogy több opcióból választhassunk.
A lehető legjobb hely lefoglalásakor számos tényezőt kell figyelembe venni, de az biztos, hogy a folyosói ülések valamivel több helyet biztosítanak a lábkinyújtáshoz.
Akiket zavar a gyereksírás, azoknak érdemes inkább a repülőgép hátsó részében helyet keresniük, mivel a legtöbb repülőgépen a babák és kisgyermekek számára fenntartott helyeket az első részben alakították ki.
A hosszú utak egyik elkerülhetetlen következménye a jetlag, de egy könnyű, puha takaróba és szemmaszkba, illetve egy jó minőségű utazópárnába való befektetés hosszabb távon kifizetődhet. Érdemes becsomagolni néhány alapvető tisztálkodási eszközt, például fogkefét és fogkrémet is, amelyek segíthetnek, hogy már a leszállás után frissnek érezzük magunkat.
Mindannyian ismerjük a repülésre érvényes nyilvánvaló normákat, azaz például ne dohányozzunk a fedélzeten, ne rúgjunk be és ne viselkedjünk gorombán. Jess Bohorquez utazási szakértő szerint azonban vannak még bizonyos etikettszabályok, amelyeket mindenkinek be kellene tartania.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
repülőgép | tanács | hely | jetlag | repjegy | szakértő
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!