A félig francia, félig holland, karibi Szent Márton-szigeten veszélyesen elszaporodtak a zöldes színű szőrzetükről ismert sárgahasú szavannacerkófok.
Az első látásra aranyosnak tűnő állatok Afrikából származnak, és eredetileg a gyarmatosítók házi kedvenceiként és kereskedelmi hajókon érkeztek a szigetre, ahol különösen jó alkalmazkodóképességüknek hála annyira elterjedtek, hogy már néhány őshonos faj túlélését is veszélyeztetik.
A sziget holland részén a hatóságok már elrendelték 450 állat megölését, míg a francia oldalon még zajlik az adatgyűjtés. Az egyik szomszédos szigeten, St. Kittsen közben már annyi lett a majom, mint az ember: 2020-ban összesen negyvenezret számláltak.
A majmok ugyanakkor nemcsak a biodiverzitásra veszélyesek, agresszív viselkedésükkel bosszantják a helyi lakosokat és háziállataikat, felborogatják a szemeteskukákat, és kárt tesznek a kertekben.
Szinte bármit elfogyasztanak a tojásoktól kezdve a dísznövényeken át a gyümölcsökig, és miután étel bőséggel áll rendelkezésre, a majmok szaporodásának sincs, ami gátat vessen természetes módon. Az állatok főleg a 2017-es Irma hurrikán után terjedtek el nagyobb területen, miután a vihar elsöpörte a megszokott élelmi forrásaikat, és újak után kellett nézniük. Így tették be a lábukat mindenhová.
A szavannacerkófokkal ellentétben más majomfajok inkább védelemre szorulnak.
(Forrás: CBS News, képek: Getty Images)
majmok | Saint-Martin | sárgahasú szavannacerkóf | biodiverzitás | Sint Maarten | Szent Márton-sziget
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
