Egy imádnivaló város még néhány hétig fizet azért, hogy ott egyél

A kaliforniai San Luis Obispóról bizonyára kevesen hallottak eddig itthon, de a helyzet alighanem megváltozik, miután a város lehetőséget ad arra, hogy bárki kvázi pénzt keressen az étkezéssel.

Elindult az Eat Local Bonus nevű program, amely jutalmazza a helyi tulajdonban lévő éttermek, kávézók, sörfőzdék és kávézók felkeresését. Aki legalább száz dollárt (37 ezer forintot) költ el ezeken a helyeken, a számla bemutatását követően egy huszonöt dolláros (kb. 9200 forintos) ajándékkártyát kap, amit egy másik helyi üzletben válthat be.

"Ez egy szórakoztató és egyszerű módja annak, hogy pénzt juttassunk a helyi gazdaságba" – mondta Jim Dantona, a San Luis Obispo Kereskedelmi Kamara elnök-vezérigazgatója. "Büszkék lehetünk rá, hogy ismét partnerek vagyunk a várossal a helyi vendéglátóipar megsegítésében. Így számos lehetőség akad az addig nem ismert helyek felfedezésére."

Az állandó lakosok és a látogatóba érkezők egyaránt jogosultak az Eat Local Bonus programban való részvételre, amely január végéig (vagy a "pénzeszközök kimerüléséig") tart.

A száz dolláros végösszeg eléréséhez több nyugta is benyújtható, fejenként legfeljebb három darab huszonöt dolláros ajándékkártyát lehet felhalmozni.

"A január általában az egyik legnehezebb hónap a vendéglátásból élők számára, remélhetőleg a kampánynak köszönhetően ez megváltozik" – mondta Derek Johnson, a borászatairől és a háttérkép-kompatibilis tájairól ismert San Luis Obispo városának vezetője.

Eközben az alkoholmentes vendéglátóhelyek kezdenek teret nyerni Japánban, különösen a fiatalabbak körében számítanak népszerűnek. A kormány viszont nem túl boldog a jelenség miatt.

(Forrás: Food and Wine, fotók: Unsplash)

étterem | San Luis Obispo | akció | város | vendéglátás | kalifornia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom