Van egy hátborzongató utazási trend, amit egyre többen követnek

Míg sokan azért indulnak külföldre, hogy élvezzék a napsütést, vagy kényeztessék magukat néhány helyi specialitással egy gasztronómiailag jelentős városban, addig sokan vannak (talán többen is, mint gondolnánk), akiket a „sötét turisták” kategóriájába lehetne sorolni.

A sötét turizmus – amit a darktourism.com általánosságban úgy határoz meg, mint olyan helyekre történő utazást, amelyekhez halál, tragédia vagy szenvedés társul – valójában már nagyon régóta létezik.

Morbidnak hangzik, de rengeteg nagyváros ad otthont ilyen jellegű látványosságoknak.

A legújabb példa erre a guyanai Jonestown. Megjelentek ugyanis olyan – eléggé ellentmondásosnak tűnő – tervek, melynek értelmében turisztikai attrakcióvá alakítanák át a várost. A hely a Népek Temploma nevű vallási szekta alapítójáról, Jim Jonesról és 900 követőjéről vált hírhedtté, akik 1978-ban mérgezett italt fogyasztottak, majd mindannyian életüket vesztették. Ha egy utazásszervező cég jóváhagyja az ötletet, akkor a helyszínt megnyitják a nagyközönség előtt. A kommunába 14 éves korában belépett, de a tömeges öngyilkosságot túlélő Jordan Vilchez azt mondta, hogy Guyana jogosult profitálni az eseményekből, ám „a halálba manipulált embereket tisztelettel kell kezelni”. És ezzel rávilágított a sötét turizmusban rejlő ellentmondásra.

A sötét turizmus repertoárja elég széles: nagyjából mindent magába foglalhat, ami atrocitásokhoz, balesetekhez, természeti katasztrófákhoz vagy hírhedt halálesetekhez kapcsolódik. A Washington Post a népirtás, a merénylet, a bebörtönzés, az etnikai tisztogatás, a háború vagy a természeti vagy balesetből eredő katasztrófák helyszíneit sorolja fel a „sötét turizmus” konkrét példáiként.

Számos ilyen akad még szerte a világban, közte az USA-ban Gettysburg, avagy az amerikai polgárháború legnagyobb és legvéresebb csatájának helyszíne; a New York-i Ground Zero, ami a 9/11-es támadásokban elhunytaknak állít emléket, aztán az ohiói Bathban meglátogathatjuk a sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer házát, vagy a texasi Dallasban azt a helyet, ahol JFK-t halálos lövés érte.

A világháborúknak szintén rengeteg maradványa van szerte a világon: gondoljunk csak a berlini holokauszt-emlékműre, az egykori koncentrációs táborokra, az amszterdami Anne Frank-házra vagy a japán Hirosimában található atombombakupolára és a Békeparkra. Nem kell viszont ennyire messzire menni, 2019-ben Csernobil is hivatalos turisztikai látványosság lett Ukrajnában.

(Forrás: TimeOut, fotók: Unsplash, Getty Images)

hátborzongató | sötét turizmus | utazás | tragédiák | trend

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom