Íme, a világ egyik legelszigeteltebb helye, ami nagyon várja már a turistákat

Szent Ilona, az Atlanti-óceán déli részén fekvő kis, sziklás terület vaskos története során eddig csak kevés turistát látott. És ennek jó oka van.

A világ egyik legtávolabbi lakott helyéről beszélünk, amely Afrika déli része és Brazília között nagyjából félúton fekszik. 2017-ig egy hosszú hajóutat követően lehetett csupán megközelíteni.

A közelmúltban jelentősen javult a helyzet, köszönhetően a heti rendszerességű kereskedelmi járatoknak és a nemrégiben bevezetett nagysebességű internetnek.

A helyiek reményei szerint így új életet lehelhetnek a gyengélkedő idegenforgalomba. A sziget 2023-ban mindössze 2100 látogatót fogadott – a cél ennek a számnak a megsokszorozása.

Szent Ilona állandó lakossága csekélynek mondható, alig több mint négyezer fő.  A helyiek "szenteknek" nevezik magukat és tisztában vannak vele, hogy elszigetelt otthonuk valószínűleg csak bizonyos típusú látogatókat érdekel. "Olyan emberekre számítunk, akiknek az utazás és a tanulás jelentik a fő motivációt, nem pedig annyi számukra a lényeg, hogy elmennek valahová, ahol süt a nap, és finom ételeket ehetnek" – mondta Emma Phillips, a sziget kormányzójának felesége.

Minden varázsa ellenére Szent Ilona időjárása kiszámíthatatlan, úgyhogy nem meglepő módon néha kifogynak az ellátmányokból arrafelé, főleg, mivel a legközelebbi kontinens több mint 1900 kilométerre található.

A lakosok vendégszeretőek, a sziget történelme meglehetősen gazdag, a természeti csodái pedig kiemelkedőek.

A Szent Ilonán megfordulók jelentős része felkereste már a helyi legendának számító Jonathant, a teknőst, aki a becslések szerint 192 éves és ezzel hivatalosan a világ legidősebb szárazföldi állatának számít.

Hírnevének köszönhetően még a brit királyi család tagjaival, köztük a néhai II. Erzsébettel is találkozott, aki 1947-ben látogatott el a szigetre.

Viszont nem Jonathan Szent Ilona egyedüli híressége. Talán mindenki tudja a történelemkönyvekből, hogy 1815-től kezdve egészen 1821-ben bekövetkezett haláláig Szent Ilona szigetén élt száműzetésben Napóleon francia császár. Manapság meglátogatható egykori otthona és eredeti temetkezési helye is (bár földi maradványait 1840-ben visszaszolgáltatták Franciaországnak).

A sziget a brit gyarmati időszakban épült, ennélfogva főként a főváros, Jamestown gyarmati épületek sokaságával büszkélkedhet. Ott még DVD-kölcsönző is működik, mintegy őrizve a sziget nagysebességű internet előtti korszakának maradványait. A technológia rajongói tehát nem feltétlenül járnak jól a szigeten, a természet kedvelői ellenben annál inkább.

Ötszáznál is több olyan faj van él Szent Ilonán, amely sehol máshol nem fordul elő a Földön – köztük például negyvenöt virágos növény és páfrány. A hűvösebb trópusi erdőtől kezdve a napsütötte, hullámzó füves területeken át a szélfútta vulkanikus sziklákig egész változatos környezetet lehet megfigyelni. Két tucat festői ösvény található a szigeten: a komolyabb szinten túrázók a legmagasabb pontra, a 819 méteres Diana's Peakre is felcaplathatnak, míg a kevésbé gyakorlottaknak a Blue Point Trail ideális, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a Sandy-öbölre, a Sperry-szigetre és a Castle Rockra. Közepes erősségű kihívásért Szent Ilona híres, szív alakú vízeséséhez ajánlott elgyalogolni, amely csak télen és kora tavasszal csobog. További izgalmas és kalandos tevékenységek közé tartozik a chilei ördögi rájákkal vagy bálnacápákkal úszás, amit leggyakrabban decembertől márciusig lehet kipróbálni. Júniustól decemberig púpos bálnák megfigyelésére van lehetőség.

Napjainkban ugyan viszonylag könnyebb eljutni Szent Ilona szigetére, de az odautazás még mindig nem mondható annyira egyszerűnek.

A dél-afrikai Airlink légitársaság gépe hetente egyszer repül oda Johannesburgból, plusz a sziget decembertől márciusig tartó nyári szezonjában néha egy hétközi járatot is indít. Fontos tudnivaló, hogy felszállás előtt igazolni kell legalább 175 ezer font (kb. 81 millió forint) fedezetű egészségbiztosítás megkötését.

A modern turizmus előtt nemrég megnyílt Szent Ilona jelenleg nem rendelkezik bankautomatákkal, a hitelkártyákat sem fogadják el széles körben, illetve a helyi bank is csupán korlátozott nyitvatartási idővel működik. A sziget "belépődíja" húsz font (kb. 9200 forint). Az újonnan telepített internet ellenére a látogatóknak ajánlott letölteni pár térképet, mivel a wifi és az adatforgalom még mindig korlátozott és drága. Számos szálláslehetőség áll rendelkezésre, az egyszerű házi szállásoktól kezdve a butikhotelekig, a kirándulásokhoz pedig bőséges a taxikínálat. ASzent Ilona szűk útjai és éles kanyarjai nem kezdő sofőröknek valók.

A kávérajongóknak muszáj beszerezniük a híres helyi kávébabot, amit egyébként exportköltségei és egyedi státusza miatt a világ egyik legritkább és legdrágább fajtájaként emlegetnek. Kétszáz grammnyi kávéért akár 137 eurót (63 ezer forintot) is elkérnek az interneten. Ha már gasztronómia, érdemes megkóstolni a plót – a curry és a spanyol paella keresztezését –, a friss halpogácsát és az élénk rózsaszínű cukormázas piskótát is.

A világ legrégebben öko-tudatos országa, ahol még a hadsereget is feloszlatták. Kicsi, jelentéktelen, de nem jellegtelen: harminc nemzeti park, kiváló kávé, jó szolgáltatások. Turista és nyugdíjas paradicsom, rend és biztonság egy olyan térségben, ahol ez teljesen szokatlan. Közép-Amerika Svájcában jártunk.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

brit gyarmat | napóleon | sziget | megnyitott | utazás

FOLYTASD EZZEL

Hat csodálatos európai nemzeti park, ahol feltöltheted a lelked – és a tüdőd

Elárulta egy légiutas-kísérő, hogy hol ülnek a legidegesítőbb utasok a gépen

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram