Leszállni persze nem fognak az égitest felszínén.
A legjobb légitársaságok közé tartozó ausztrál Qantas Airways nem először szervez különleges programot, korábban a Nagy-korallzátony és az Antarktisz fölé is elreptette a világot legalább repülőgépből látni vágyó utasait, mielőtt visszahozta volna őket a földre.
Az ugyancsak a semmibe tartó legújabb járat sem akármilyen élményt ígér: a szerencsések mintegy 12 ezer méteres magasságban, az égben ülve szemlélhetik a közelgő holdfogyatkozást és szuperholdat.
A május 26-án elcsíphető holdfogyatkozás teljes fázisa alatt a Hold lenyűgöző vörös árnyalatúvá alakul. A látványos jelenséget szupervérholdnak is nevezik, akkor következik be, amikor a Föld a Hold és a Nap közé sorol, miközben megszűri a Nap fényét a légkörén keresztül. A Hold felszínéről visszaverődő fény ekkor gyönyörű vörös árnyalatban látható.
Az élménycsomag részeként a szokásos repülős menü helyett ezúttal kozmikus koktélokat és szuperholdtortát szolgálnak fel a Boeing 787 Dreamliner fedélzetén, de jelen lesz egy csillagász is, aki elmagyarázza, pontosan mi és hogyan történik.
A business classra szóló jegyek 1499 ausztrál dollárba (kb. 350 ezer forintba) kerülnek, ezért a pénzért az utasok felszállás előtt a lounge-ban italokat és ételeket, illetve különféle ajándékokat kapnak a Qantastól.
A szuperholdjárat egyike a légitársaságok azon akcióinak, amelyekkel a járvány okozta drasztikus bevételkiesést próbálják valahogyan pótolni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a semmibe tartó járatok feleslegesen károsíthatják a környezetet.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images)
szuperhold | semmibe | repülés | járat | ausztrália | légitársaság
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Kiderült, melyek voltak a világ legforgalmasabb repülőterei
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


