Vagy fordítva.
Eredetileg 2021 tavaszán indították volna az új járatokat a két világváros között, de várhatóan csak májusban gördül ki az első szerelvény Madridból vagy Barcelonából, hogy aztán Zaragoza és Tarragona érintésével célba érjen.
A vonatokat az Ouigo Spain üzemelteti. A társaság árstruktúrája a fapados légitársaságokéhoz hasonlóan működik majd: a kényelmi felszereléseket vagy eltávolították a kocsikból, vagy csak felár ellenében lehet hozzájuk jutni, a jegyeket legalább négy órával az indulás előtt kell megvásárolni, a fedélzetre felvihető poggyászt pedig korlátozzák. Cserébe a jegyárak igencsak vonzónak tűnnek:
már kilenc eurótól kaphatóak.
Az Ouigo naponta öt oda-vissza utat szervez Barcelona és Madrid között. Kezdetben csupán ezen az útvonalon érhető el a szolgáltatásuk, de a tervek szerint Spanyolország egész területét behálóznák, és indítanának vonatokat például Valenciába, Alicantéba és Andalúzia számos városába is.
Az utóbbi években az olcsó repjegyárak miatt kicsit háttérbe szorult vonatozás hamarosan újra népszerű lehet, hiszen nemcsak kényelmesebb, hanem klíma- és környezetbarátabb módja is az utazásnak, nem beszélve a koronavírus-járvány okozta megváltozott körülményekről.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Lonely Planet, fotók: Pixabay)
közlekedés | madrid | új | járat | vonat | olcsó
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


