Kvázi hetente felbukkan a hírfolyamban egy megbotránkoztató eset, ami illetlenül viselkedő turistákat említ. Úgy tűnik, kezd kicsúszni a dolog az irányítók kezéből.
Mi is megírtuk Ivan Dimitrovot, aki néhány hónappal ezelőtt belevéste saját és szerelme nevét a római Colosseumba. Állítólag nem volt tisztában a történelmi aréna korával, amikor ezt tette.
Legutóbb Rómában a Trevi-kutat mászta meg egy turista, hogy megtöltse a vizes palackját, hiába voltak mindenhová táblák kitéve, hogy tilos ilyet csinálni. Egy videón látható, ahogyan átgázol a vízen a szökőkút hátsó szikláihoz, majd felcaplat, és megtölti a palackot, aztán lazán visszasétál, mintha mindennapos dolgot tett volna. A tettest elkísérték a biztonságiak, miután megpróbálta megmagyarázni a történteket, bár nem igazán értette, miért került bajba.
Szinte felfoghatatlan, hogy turistáknak van merszük ilyesmire. Utazás során minden esetben tiszteletben kell(ene) tartani a helyiek szokásait és műemlékeit, mert turistának lenni kiváltság. Sokan viszont nem ennyire udvariasak, és úgy tűnik, kevésbé tisztelnek más kultúrákat.
Az utazás alapesetben szélesíti a világképet és tudatosabbá tesz egy idegen világban. De az ilyen típusú emberek tönkretehetik az élményt, túlzsúfolhatják a népszerű úti célokat, és látszólag nem tűnnek hálásnak sem azért, hogy ott lehetnek.
Remélhetőleg, felismerik tetteik súlyát és változtatnak a viselkedésükön.
(Forrás: InsideHook, fotók: Getty Images)
tiszteletlen | műemlék | rongálás | utazás | turisták
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Kvíz: Meg tudod mondani, hogy a Balaton északi vagy déli partján fekszik ez a település?
Egyetlen rossz mozdulat, és máris megsértetted a helyieket – Ezekre figyelj oda utazás közben
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
