A hamburger nem csupán buciból és húspogácsából áll. Ahhoz, hogy a világ egyik legnépszerűbb gyorsételét elkészítsük, jóval több dologra van szükség. Például néhány olyan praktika elsajátítására, aminek köszönhetően igazi mestermű lesz kézműves burgerünk.
Eszközök és kötelező felszerelés
A hamburgerhús akkor lesz igazán finom, ha grillen készítjük. Mielőtt azonban a tűzre tennénk, érdemes előkészülnünk, hogy sütés közben már csak a részletekre kelljen odafigyelnünk.
Először is, szükségünk van egy jó minőségű fém spatulára. Erősen ajánlott vékony, ferde élűt választanunk, mivel ez könnyen becsúszik a burger alá anélkül, hogy széttörné. A másik kötelező grilleszközünk a húshőmérő, amely nélkülözhetetlen a húspogácsa sütési állagának megállapításához. Végül nem feledkezhetünk el a grillkeféről sem, amit a sütést követően kell bevetnünk, hogy a grillezőnk következő alkalommal is tisztán, használatra készen várjon bennünket.
Érdemes fatüzelésű grillen sütnünk az ételt,
mivel az magasabb hőmérséklet elérésére is képes, így a hús jól tud sülni rajta, sőt, csodálatos, füstös ízt is kap.
Így válasszunk húst
A hús kiválasztásánál a legfontosabb szempont a zsírtartalom. A szaftos és ízes hamburger, amely sütés közben is megőrzi optimális állagát, 15-20% zsírtartalmú. Ha ennél alacsonyabb zsírtartalmú húst választunk, sütés közben kiszárad és szétesik.
Marhahús esetén a 20%-os zsírtartalom a legoptimálisabb,
de választhatunk sertés-marha darálthús keveréket, bárányt és akár pulykát is.
Az alapanyagot egészen a felhasználásig hűtőben kell tálalni, a húspogácsák formázásakor pedig érdemes gyorsan dolgoznunk. Fontos, hogy ne gyúrjuk túl a húst, hiszen az az állagának romlásához, a húspogácsa megkeményedéséhez vezetne.
Grillre vele!
A húspogácsát a formázáskor érdemes a bucinál kicsit nagyobbra készíteni, mivel sütés közben egy kicsit zsugorodni fog. Mielőtt a grillre kerül, kenjük meg egy kevés olajjal, ez megakadályozza, hogy a rácshoz ragadjon és
elősegíti a kérgesedést is, aminek köszönhetően a hús magába zárja a szaftokat.
Az ízletes külső kérget magas hőmérsékleten tudjuk elérni rövid idő alatt.
Ha a húst „rare”-ra akarjuk sütni, négy-öt perc alatt elkészülhetünk vele. A „medium-rare” állapot sütési ideje hat-hét perc, míg a „medium” állag eléréséhez nyolc-kilenc percre van szükség. A maghőmérő értékeit is figyelnünk kell,
60 fok körül érjük el a „medium-rare” és „rare” állapotokat, míg 71 fok körül a „well-done”-t.
Tálalás előtt öt percig pihentessük a hamburgerhúst!
Mit ne tegyünk, ha hamburgerhúst grillezünk?
A spatulával ne nyomkodjuk a húspogácsát, mivel így kipréseljük belőle a szaftot, ami miatt a hús kiszárad. Ha rátettük a grillrácsra, hagyjuk békén egészen addig, amíg tökéletes kérget nem kapunk.
A húspogácsát nem kell folyamatosan forgatni. Elegendő egyetlen egyszer megfordítani, így a hús ép és szaftos marad.
Mi kerüljön a húsra?
Természetesen a hamburger központi összetevője a húspogácsa, de további alkotóelemekre is szükség van a tökéletes kézműves burgerhez.
- Buci: Pár másodpercre tegyük a grillre, mielőtt összeállítjuk a hamburgert!
- Sajt: A klasszikus változatban olyan amerikai sajtok kapnak szerepet, mint a cheddar vagy a Pepper Jack, de bátran kísérletezhetünk brie-vel, Gruyère-rel, vagy akár fetával is.
- Hagyma: Ha nyersen tesszük bele, csípősebb lesz, a karamellizált hagyma édesebb, lágyabb ízvilágot ad a hamburgernek.
- Saláta: Válasszunk ropogós, friss jégsalátát, ami egyensúlyt teremt a hús és a sajt ízvilága között!
- Paradicsom: Egy szelet paradicsom nélkül a hamburger elképzelhetetlen, törekedjünk azonban arra, hogy érett változat kerüljön bele.
- Savanyúság: A csipetnyi savanyúság a zsíros ízeket oldja fel.
- Hamburger szósz: A legegyszerűbb megoldás a ketchup és a majonéz, de ízlésünk szerint készíthetünk más hamburger szószt is.
- Extrák: A klasszikus burgereket további összetevőkkel is feldobhatjuk. Kerülhet bele szalonna, gomba, tojás vagy akár avokádó is.
Így állítsuk össze a hamburgerünket
A burger összeállításának klasszikus módja a következő sorrendben történik:
- A zsemle alsó felét meglocsoljuk szósszal.
- Rátesszük a húspogácsát.
- Rárakjuk a sajtot.
- Ráhalmozzuk a salátát, a paradicsomot, a hagymát és a savanyúságot.
- A zsemle tetejét megkenjük majonézzel és megkoronázzuk vele az ételünket.
(Forrás: Finedininglovers, fotók: Getty Images)
hamburger | recept | házi | tökéletes
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!