Tudod, hogy született minden idők legnépszerűbb strandétele? – A lángos-sztori

Miközben a nyár utolsó napjait tapossuk, néhány napra elvonultunk a virtuális világtól. Kihasználjuk, hogy néhány órát még gondtalanul heverhetünk a standon, pásztázhatjuk a vitorlásokat a partról és megmártózhatunk a kedvenc tavunkban. Közben az egyik balatoni strand picike bódéjából kérünk egy lángost – állítólag itt a legjobb. Evés közben jövünk rá, hogy minden idők legjobb magyar strandételéről az elkészítésén kívül nem sokat tudunk. Nem is kellett több, hogy utánajárjunk.

A kívül roppanó, belül puha tésztából a sajtos-tejfölös az etalon, de ma már ezernyi változat létezik, a töltöttől az édesig. Vagy lehet, hogy mindig is létezett?

A lángos ízig-vérig magyar street food, a strandok koronázatlan kajakirálya, pedig a magyarként ismertté vált étel csak a török hódoltsággal érkezett hozzánk. Egyesek szerint eredete egészen az ókori rómaiakig vezethető vissza, az első írásos emlékek az 1700-as évekből maradtak fenn. Amihez biztosan nem fér kétség, hogy a lángossütés akkor kezdett terjedni, amikor a kenyérfogyasztás általánossá vált.

A hagyomány szerint a kenyértésztából megmaradt darabokat lepényformára nyújtották, és parázsra dobták a kemence elejébe, ahonnan könnyedén ki tudták venni kb. harminc perc után, amikor elkészült. Abban az időben általában csak öt-hét naponta készítettek kenyeret, amiből a sütés napjára már nem maradt, ezért akkor mindig friss lángost reggeliztek.

Feltétnek jellemzően tejfölt, kapros túrót vagy zsírt és fokhagymát választottak, de nem volt meglepő az sem, ha valaki lekvárral vagy egyszerűen porcukorral megszórva fogyasztotta. A lángos elnevezés is a kezdeti időkből származik, az elkészítés eredeti módjára utalva, a láng szóból ered.

Ahogy a 19. században megjelent a sörélesztő, lerövidült a kelesztési idő, és megváltozott a lángos készítésének módja is. A tésztát zsírban, majd olajban kezdék kisütni, gyorsan és egyszerűen elkészíthető étel született, amiben a kereskedelem is meglátta a lehetőséget: a lángos apró büfékben indult hódító útjára.

Azóta a lángos az egész világot meghódította, egy legenda szerint egy francia férfi külön erre az alkalomra készített “Magyarországra megyek lángos enni” feliratú pólóban zarándokolt ide Párizsból, hogy jó lángost egyen. De még a New York Times is hosszú cikkben méltatta az ételt, miután egyik újságírójuk ellátogatott a magyarok által vezetett Lángos Truckhoz New Yorkban.

Hiába kapni ma már sok helyen rengeteg innovatív street foodot, az úttörőnek számító lángost nehéz lenne háttérbe szorítani. A legjobb lángosozók híre szájról szájra terjed, a különböző recepteket generációk örökítik, mindenki keresi a hamisítatlan ízt, ami elhozza számára a nyarat és a gyerekkort. Nekünk Budapesten a Flórián téri aluljáró lángosozójában, szombatonként pedig a Tihanyi Piacon esik legjobban.

Ez is érdekelhet:
Ezúttal egy pazar kúriában találkozik a Stílusos Vidéki Éttermiség – Jön a SVET

A 18. századi nemesi kúria nyitott terei pazar kulisszákat kínálnak a találkozónak.

(Fotók: Getty Images)

zsír | lángos | street food | kenyér | sajtos-tejfölös | olaj

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom